Harmadik éve folyamatosan csökken Oroszországban a személygépkocsi értékesítése. Idén 1,53 millió autó eladásával számolnak.

A gazdasági válság erősen érezteti hatását az orosz autógyártáson, évről évre kevesebb kocsit tudnak eladni a hazai piacon. Egy csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatón a gyártók azt közölték, hogy 2016-ban valószínűleg 1,53 millió személyautót lehet majd értékesíteni, ez 4,7 százalékkal kevesebb a tavalyi mennyiségnél.

2015 legsikeresebb hónapja az értékesítés szempontjából a december volt, ekkor 147 ezer kocsi talált új tulajdonosra, ami novemberhez képest 12 százalékos emelkedést jelentett. A 2014 decemberi adattal összehasonlítva viszont siralmas a kép, hiszen akkor 270 ezer új autót tudtak eladni.

Az orosz autógyártók a külpiacon is egyre kevesebb kocsit értékesítenek. A Lada tavaly decembertől ismét kapható Magyarországon, üzleti várakozások szerint hozzávetőlegesen ezer autót adhatnak el idén a régről ismert, megújult márkából.