2019. július 11. csütörtök, 09:22
Az üzemanyagárak alakították leginkább az elmúlt hónapokban a fogyasztói árindexet - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.

Várhegyi Judit kifejtette, hogy a tavaszi hónapokban az infláció 3 százalékról 3,9 százalékra emelkedett, majd júniusban 3,4 százalékra mérséklődött; az infláció változása lekövette az üzemanyagárak változását.

Mint mondta, a fogyasztói árak alakulásában kettőség figyelhető meg, az élénk belső kereslet az árak emelkedése felé hat, ugyanakkor kis, nyitott gazdaságként a külső inflációs folyamatok is érdemben befolyásolják az inflációs folyamatokat.

A főosztályvezető emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adataira, amelyek szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál, de májushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek. Érdemben emelkedett a dohány és a szezonális élelmiszerek ára, míg csökkent a tartóscikkek, köztük a liszt ára is.

(Forrás: MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja