Infrastrukturális és technológiai beruházásokról egyeztetett Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a kínai látogatásán.

Kolozsvár is része lesz az új kínai selyemútnak, a beruházási projekt infrastrukturális és gazdasági fejlesztéseket feltételez – jelentette be Emil Boc a Krónika beszámolója szerint.

A polgármester nemrég Kínába látogatott a helyi önkormányzat alkalmazottaiból és üzletemberekből álló küldöttség kíséretében, és noha már néhány hét eltelt hazatérése óta, csak most számolt be részletekről.

Az elöljáró a Realitatea FM rádió műsorában elmondta: a távol-keleti államban részt vett a polgármesterek találkozóján, amelyen az Új selyemút elnevezésű projektről tárgyaltak.

Ennek keretében autópályákat építenek, kikötőket és hajózási útvonalakat alakítanak ki, valamint gazdasági beruházásokat valósítanak meg.

A polgármester szerint a technológiai újításoknak prioritást kell élvezniük, hiszen ebben van a jövő, ez az ágazat fog munkahelyeket teremteni. Úgy látja, Kolozsvár – az informatikai ágazat fejlettsége miatt – kiváló pozícióban van az innovációk tekintetében.