2017. november 29. szerda, 17:45
innováció, önvezető autó, okostelefon, IT
Az okostelefon volt az elmúlt 25 év legmeghatározóbb találmánya a magyarok szerint, míg a következő negyed században a várakozások szerint az önvezető autók elterjedése hozhat forradalmi átalakulást.

Az informatika hozta a legtöbb, életünket meghatározó újdonságot az elmúlt 25 év során. A magyarok szerint a legfontosabb találmány egyértelműen az okostelefon volt (17 százalék), az elektromos autókról a megkérdezettek mindössze öt, a napelemről három, a különböző betegségeket – mint például a diabétesz, a szív- és érrendszeri vagy a rákos megbetegedések – gyógyító innovatív kezelésekről pedig csak két százalék gondolta úgy, hogy komoly változást hoztak a mindennapjainkba – derül ki az MSD gyógyszergyártó cég felméréséből.

A kapuban álló újdonságok közül az önvezető autók elterjedését várjuk a legtöbben (78 százalék), de a magyarok mintegy 70 százaléka remél áttörést a jövőben a nagy teljesítményű 3D-s nyomtatóktól, 50 százalékuk pedig az önvezető drónoktól. Ezzel szemben az elmúlt évek egyik legnagyobb gyógyszeripari áttörését hozó immunonkológiai terápiáról a magyarok mindössze 28 százaléka hallott.

Minden emberi szervezetben folyamatosan keletkeznek ráksejtek, de normál esetben az immunrendszer képes arra, hogy felismerje és elpusztítsa azokat. Az immunonkológiai terápia alapja az a felismerés, hogy egyes daganatok olyan módon növekednek, hogy gátolják az immunrendszer daganatellenes működését.

A terápia jelentős eredményeket hozhat például a tüdőrák kezelésében is, amely évi 10 ezer diagnosztizált beteggel, az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma Magyarországon. Idén novemberben a Tüdőrák Hónap kezdeményezés a gyógyult betegek történetein keresztül hívja fel a figyelmet a megelőzésre, a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint a hatékony kezelési lehetőségekre.

Habár a kutatásból az derült ki, hogy az elmúlt 25 évben a magyarok alig 23 százaléka vélt gyógyszeripari innovációkat felfedezni, a lakosság a jövőben mégis ettől a területtől várja a legnagyobb újításokat. Mintegy 32 százalékuk bízik abban, hogy a gyógyszergyártás területén születnek majd a legjelentősebb innovációk a következő 25 évben. A gyógyszeripari kutatások legújabb eredményei az elmúlt években komoly sikereket hoztak korábban rettegett népbetegségek elleni küzdelemben.

A közeli jövőben pedig ma még elképzelhetetlen módon járulhat hozzá a gyógyszerfejlesztés az egészségben eltöltött évek számának növeléséhez. Az informatika és a telekommunikáció továbbra is fontos, innovatív terület marad, de az emberek a korábbi évekhez képest kevésbé meghatározó fejlesztéseket várnak ezektől a szektoroktól.

A kutatás eredményei kapcsán Thomas Straumits, a 25 éve Magyarországon működő MSD Pharma Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte: „Az innovatív gyógyszerek hatalmas hatással lehetnek az egészségügyi eredményekre. Ha csak a HIV fertőzött betegek hatékony kezelésére szolgáló gyógyszerekre, a korszerű méhnyakrák elleni vakcinákra vagy a rák elleni küzdelemben meghatározó innovatív gyógymódokra gondolok - mint amilyen az immunonkológia is – az elmúlt évek gyógyszeripari innovációi számtalan ember életét mentették meg.  Biztos vagyok benne, hogy a gyógyszerek a jövőben is hozzá fognak járulni a ma még kezelhetetlennek hitt, halálos betegségek legyőzéséhez.”


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja