Az online vásárlás hátránya lehet, hogy a kiszemelt terméket a fogyasztók nem tudják rögtön kipróbálni. Éppen ezért a vásárlók tizennégy napon belül indokolás nélküli elállási joggal élhetnek. A Budapesti Békéltető Testület összegezte a legfontosabb tudnivalókat, amikre érdemes figyelni.

A vállalkozás arra hivatkozva nem akarta visszavenni a fogyasztó által online megvásárolt laptopot, hogy az eszköz mellé operációs rendszert is kapott, illetve felbontotta a csomagolást. A fogyasztó kérelme szerint viszont csak a kicsomagolás után vette észre, hogy a webáruházból vásárolt laptopnak nem magyar, hanem cseh nyelvű billentyűzete van. Ezután visszavitte az ügyfélszolgálatára, ám ott nem voltak hajlandóak visszafizetni a pénzt. Mivel a további egyeztetés eredménytelennek bizonyult, a fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez fordult.

Az ügyben megállapították, hogy a fogyasztói igény megalapozott, mert a vállalkozás nem szűkítheti önkényesen a 14 napos indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét. Csak a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) kormányrendeletben foglalt kivételek esetében nem élhetnek e jogukkal a fogyasztók.

A csomagolás felbontására csak két esetben hivatkozhat a vállalkozás. Egyrészt ha egészségvédelmi vagy higiéniai okokból nem vesznek vissza egy kicsomagolt terméket, másrészt ha lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvételt, valamint számítógépes szoftvert vásároltak. A szóban forgó esetben ez utóbbira hivatkozott a vállalkozás. Az eljáró tanács álláspontja szerint azonban a fogyasztó nem szoftvert vásárolt, amelyet „kibontott”, hanem egy készüléket, amelyhez operációs rendszer is tartozott. Vagyis a fogyasztó jogosult volt a vételár visszatérítésére.

Arra is volt példa, hogy a vállalkozás azért nem tartotta jogosnak a fogyasztó igényét, mivel ugyan online rendelte meg a terméket, de azt személyesen vette át. A fogyasztó ebben az esetben is laptopot vásárolt az interneten keresztül, amelyet a vállalkozás telephelyén szeretett volna átvenni. Átvételkor a csomagolást felbontották a fogyasztó előtt, illetve elindították a laptopot. Mivel a honlapon magyar nyelvűként volt hirdetve, fel sem merült a fogyasztóban, hogy más billentyűzete is lehetne, mint magyar nyelvű, hiszen ilyen típusú laptopot tudomása szerint gyártanak magyar billentyűzettel is.

Miután hazavitte a terméket, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a billentyűzet német és a magyar karakterek csak festve vannak rá. A fogyasztó visszavitte az üzletbe a laptopot, ahol elutasították a panaszát.

Az ügyben ismét a fogyasztó kérelme bizonyult megalapozottnak. Az eljáró tanács rámutatott, hogy a személyes átvétel nem érinti azt a tényt, miszerint maga a szerződést nem személyesen, hanem távollévők között kötötték. Erre való hivatkozással nem utasítható el az indokolás nélküli elállási igény. Habár a kormányrendelet alapján nincs mód a 14 napos elállás gyakorlására olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak, ebben az esetben a megrendelés leadásakor a fogyasztó semmilyen egyedi kérést nem fogalmazott meg, a vállalkozás által kínált terméket rendelte meg.

 

A legfontosabb tudnivalók

1. Az interneten vásárolt termékekre nézve – bizonyos jogszabályi kivételektől eltekintve – 14 napos indokolás nélküli elállási jog illeti meg a fogyasztókat. Ez azt jelenti, hogy meggondolhatják magukat. Kivétel, ha romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző árut vásárolnak meg, vagy hírlapot, folyóiratot és időszaki lapot (kivéve az előfizetést).

2. Bár a Kormányrendelet nem írja elő kötelezően azt, hogy az elállásra vonatkozó nyilatkozatot a fogyasztóknak írásban kell megtennie, mégis érdemes ezt a formát választani az elállás közlésére, mivel utóbb a fogyasztót terheli a bizonyítási kötelezettség, hogy valóban élt e jogával.

3. A fogyasztó az indokolás nélküli elállás közlését követően köteles a terméket legfeljebb 14 napon belül visszaküldeni a vállalkozásnak, vagy a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta a termék visszaszállítását (például ha a terméket postai küldeményként nem lehet feladni). A termék visszaküldésének költségét a fogyasztó viseli, bár van mód arra is, hogy a vállalkozás ezt átvállalja. Ezen felül a fogyasztót más költség nem terheli.

4. A vállalkozás köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríteni a termék árát, beleértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

A Budapesti Békéltető Testülethez korábban beérkezett ügyekről itt olvashat.