2018. szeptember 21. péntek, 10:00
turizmus, idegenforgalom, Airbnb, szállásmegosztás, EU, jogszabály, szállodaipar
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően az Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja a szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel.

A vállalatnak 2018 végéig kell kiigazítania ennek megfelelően a honlapja valamennyi uniós nyelvi változatát.

Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős uniós biztos a következőket mondta: „Az online szereplők forradalmasították az utazás és a szállásfoglalás módját, a nyaralás során szerzett tapasztalatainkat. Ugyanakkor maradéktalanul tiszteletben kell tartaniuk a szabályokat, és vállalniuk kell a felelősséget, ha a dolgok rosszra fordulnak. Az uniós fogyasztókat azonban jogok illetik meg, akár online, akár hagyományos úton vásárolnak. Nagy örömömre szolgál, hogy az Airbnb hajlandó megtenni a szükséges változtatásokat a teljes átláthatóság biztosítása érdekében, lehetővé téve a fogyasztók számára annak megértését, hogy pontosan mit fizetnek ki. Ez a fellépés az online fogyasztók fokozottabb védelmét célzó nagyobb törekvések részét képezi. Ennek jegyében tettünk javaslatot néhány hónapja a fogyasztóvédelmi szabályok szigorítására az »Új megállapodás a fogyasztói érdekekért« elnevezésű kezdeményezés keretében.”

Az árak átláthatósága és az egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok

Az Airbnb kötelezettséget vállalt arra, hogy a foglalás teljes árát tünteti fel, amely magában foglalja a fizetendő egyéb díjakat – például a szolgáltatási és takarítási díjakat – is. Amennyiben a végső árat nem lehet előzetesen kiszámítani, egyértelműen tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy adott esetben további díjak merülhetnek fel.

Az Airbnb emellett vállalta annak egyértelműsítését is, hogy az adott ajánlatot magánvendéglátó vagy szakember nyújtja-e, mivel eltérő fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak rájuk.

A szerződési feltételek pontosítása és a jogellenes szerződési feltételek eltávolítása

Az Airbnb kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatási feltételeit számos ponton megváltoztatja, ezáltal összhangba hozva azokat az uniós fogyasztóvédelmi szabályokkal:

  • egyértelmű lesz, hogy a fogyasztók valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget igénybe vehetnek, és különösen élhetnek azzal az alapvető törvényes jogukkal, hogy személyes kár vagy egyéb kár esetén pert indítsanak a vendéglátó ellen;
  • az Airbnb egyértelművé teszi a fogyasztók számára, hogy jogukban áll eljárást indítani az Airbnb ellen a lakóhelyük szerinti ország bíróságai előtt;
  • az Airbnb köteles tájékoztatni a fogyasztókat, ha úgy dönt, hogy felmondja a szerződést vagy törli a tartalmat, és adott esetben lehetőséget kell biztosítania a fogyasztók számára a jogorvoslatra és a kártérítésre.

A következő lépések

A vállalat várhatóan véglegesíti javaslatait, és 2018. december végéig bevezeti az EU/Európai Gazdasági Térség valamennyi nyelvi változatába a végrehajtott változtatásokat. Meg nem felelés esetén a fogyasztóvédelmi hatóságok dönthetnek úgy, hogy jogérvényesítési intézkedésekhez folyamodnak. (Európai Bizottság)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja