A legnagyobb adócsökkentést követően a kormány Európa legversenyképesebb adószabályait szeretné kialakítani – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

Az Adó-Tanácskozás című szakmai rendezvényen Izer Norbert azt is elmondta, hogy Magyarországot az adóelkerülés elleni küzdelem partnerének nevezte, hozzátéve, hogy a nemzetközi irányelvek alkalmazása nem terhelheti túl a vállalatokat. Az államtitkár kiemelte, hogy az adószakma segítségére is számít a szükséges intézkedésekben, ugyanis 2020 januárjától minden uniós országban életbe lépnek az új szabályok az adóelkerülés ellen.

A rendezvényen részt vevő adótanácsadók szerint a nemzetközi adózás területén egyre élesebb a verseny. Tapasztalataik alapján úgy vélik, hogy Magyarország iránt különösen az EU-n belüli legalacsonyabb társasági adó keltette fel a külföldi befektetők érdeklődését. Így a szakértők azt javasolták, hogy az uniós előírások minden felkínált kedvezményét használjuk ki.

Az adócsalások elleni nemzetközi összefogás számos adatot igényel. Tavaly 2018-ban 34 ország küldött adatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 750 millió eurót elérő bevételű multinacionális vállalatok országonkénti jelentéseiről, számlaadatokat pedig csaknem 60 országból az adóhatóság kockázatelemzői – derül ki a rendezvény közleményéből.

(NT)