2017. november 29. szerda, 13:20
földgáz, Eurostat
Miközben az Európai Unió egészében 2017. első félévében 6,3 százalékkal volt alacsonyabb a földgáz ára, mint egy évvel korábban, addig Magyarországon 1,2 százalékkal drágult az energiahordozó.

1000 kWh fűtőértékű földgáz ára uniós átlagban 5,8 euró volt 2017. első felében. Magyarországon ugyanennyiért 3,5 eurót kellett fizetniük a háztartásoknak, ennél csak Romániában és Bulgáriában volt olcsóbb a földgáz – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. Az év első hat hónapját tekintve az EU egészében az átlagos földgázár 2016 első félévéhez képest 6,3 százalékkal csökkent, Magyarországon 1,2 százalékkal emelkedett.

A legtöbbet, 12,1 eurót Svédországban kellett fizetni 1000kWh fűtőértékű földgázért, Dániában 8,1, Portugáliában 7,7 euró volt az átlagár az első félévben.

Változik a kép, ha figyelembe vesszük, hogyan viszonyulnak a gázárak a többi kiadáshoz. Vásárlóerő-paritáson számolva ugyanis a magyarországi gázár (1000 kWh fűtőértékre számítva) már 6 egység, ami meghaladja az uniós átlagot (5,8). Összehasonlításképpen: Németországban a 6,1 eurós átlagos (háztartási) gázár vásárlóerő-paritáson „mindössze” 5,8 egység volt az első félévben. (Németországban év/év alapon átlagosan 7,6 százalékkal csökkentek az árak 2017 első hat hónapjában.) 

Vásárlóerő-paritáson egyébként Luxemburgban volt a legolcsóbb a földgáz (3,5 egység) az első félévben, az Egyesült Királyságban 4,3, Belgiumban pedig 4,7. Ebből a szempontból Portugália volt a legdrágább (9,7), megelőzve Svédországot (9,5) és Csehországot (8,4).


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja