Bővítik a Budakeszi Vadasparkot, legutóbb tanösvényt hoztak létre, amely a vadász- és az erdészszakmát mutatja be.

– Küldetésünknek tekintjük, hogy megismertessük a természettől egyre jobban elszakadó emberekkel Magyarország erdőinek élővilágát – mondta a Magyar Időknek Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

Ezzel össz­hangban adták át a közelmúltban az erdészjátszóteret és a vadászati tanösvényt. Utóbbi a Földművelésügyi Minisztérium, az alapító Pilisi Parkerdő Zrt., a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács, valamint az Örökerdő Alapítvány támogatásával jött létre.

A fejlesztéseknek az a céljuk, hogy interaktív módon ismertessék meg a gyermekekkel az erdész- és a vadászszakmát.

A fejlesztéssel párhuzamosan a vendégek száma is növekszik. Ebben az évben már akár 180 ezren is válthatnak jegyet a létesítménybe. Tavaly 165 ezren látogattak el a parkba, köztük egyre több külföldi is.

Szabó Péter szerint sokan élnek a lehetőséggel, mert a park Budapesthez közel van, ugyanakkor a vendégek távol érezhetik magukat a főváros zajától.