Vizsgálatot indítana az Európai Unió egyes nemzetközi nagyvállalatok és uniós tagállamok között létrejött adózási megállapodások kiderítése érdekében – közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos hétfőn Brüsszelben.

Olyan nagyvállalatok ellen indítanának vizsgálatokat, mint az Apple, a Starbucks és a McDonald’s, erről már a tavasz folyamán döntés születhet.

A megállapodások ugyanis megengedhetetlen diszkriminációt tartalmazhatnak a vállalkozások ösztönzése érdekében, ezért fontos annak megállapítása, hogy a támogatások az uniós előírások határain belül maradnak-e – írja az MTI.

A versenypolitikáért felelős biztos megjegyezte: ezek a vállalatok visszautasítják a titkos adómegállapodásokra vonatkozó vádakat, ugyanakkor Hollandiában a Starbucksnak a múlt év októberében kellett visszafizetnie 30 millió euró (nagyjából 9,3 milliárd forint) adótartozást. A közeljövőben pedig az Apple kényszerülhet nagyobb összeg kifizetésére Írországban, és az Amazon is az unió célkeresztjében van luxembourgi adómegállapodásai miatt.

Margrethe Vestager megemlítette a Google és a brit adóhatóság között létrejött 130 millió angol fontról szóló (nagyjából 53 milliárd forint) egyezséget is, amelyről az internetes cég azt állítja, hogy minden helyi adózási szabályozásnak megfelel.