2018. június 5. kedd, 16:58
NAV, állateledel-kereskedés
Zárolta az adóhatóság egy Pest megyei állateledel-kereskedő bankszámláit, és lefoglalta a vállalkozás 41 millió forintot érő árukészletét és személygépjárművét. A kereskedő nem vallotta be több mint 200 millió forint értékű, közösségből beszerzett áru továbbértékesítését, amivel 60 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer, valamint a kontrolladatok tanúsága szerint a cég mintegy 222 millió forint értékű áru értékesítéséről nem adott számot, de a készlet nem volt az adózó raktárában sem.

Az ügyvezető azt mondta, hogy minden tizedik kamion árut ingyen kapja Ausztriából, azonban a NAV úgy véli, ez nem mentség arra, hogy az eladást sehol nem tüntette fel. Mivel a vállalkozó az értékesítés után fizetendő adót nem vallotta be, a költségvetésnek 60 millió forintos kárt okozott.

A vállalkozó az ellene folyó vizsgálat ideje alatt kezdeményezte az általa külföldről behozott személygépjárművének magyarországi forgalomba helyezését, a 18 millió forintot érő gépjárművet azonban a NAV munkatársai a vállalkozó adótartozásának fejében szintén lefoglalták.

A lefoglalt vagyon az adózó teljes tartozását megtéríti. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja