2017. március 10. péntek, 17:31
biztosítás, biztosító, Netrisk, Signal, Aegon, pénzügyek
A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna nyerte el, miközben a nagy biztosítók közül az Aegon őrizte meg a tavaly már kiérdemelt „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2016” díjat.

A nagy biztosítók között „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2016” díjat az Aegon szerezte meg, míg a kis- és középkategóriában a Signal Iduna végzett az élen. Előbbi körben a K&H és az Allianz, míg az ubbiban az Union és a Genertel biztosítók szereztek dobogós helyeket. A Netrisk.hu tavaly év végén meghirdetett közönségszavazásán a meglévő biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek nem csupán általános értékelést adhattak az érintett biztosítók működéséről, a kérdések ugyanis külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre egyaránt.

Ezek mellett új elemként az adott biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették a válaszadók. A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos, míg a kis- és középbiztosítók körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkező társaságok kerültek. Mivel egy ügyfélnek több biztosítónál is lehet szerződése, a résztvevők több biztosítót is értékelhettek 1 és 5 közötti osztályzataikkal – írja közleményében az online alkuszcég.

Az ügyfelek a biztosítókat átlagosan 3,30-as értékre osztályozták, ezen belül a nagy biztosítók átlaga 3,38, míg a kisebbeké 3,22 volt – ismertette az eredményeket Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. A tavalyi összesített mutatószám 3,21 volt, ami azt jelenti, hogy egy év alatt is kimutathatóan javult a biztosítók teljesítményének fogyasztói megítélése. Bár a felmérés a teljes biztosítási piacra nem reprezentatív, a közel 40 ezer beküldött válasz mindenképpen irányadó információt közvetít, melynek rá vonatkozó részleteit valamennyi érintett biztosítóval megosztjuk az idei évben is. Külön szeretném kiemelni,hogy az idei díjazottak között három olyan társaság is van, amelyek már tavaly is díjat kaptak: az Aegon, az Allianz és a K&H.

A válaszadók a legelégedettebbek az egyes biztosítók termékkínálatával (3,46), illetve az ügyfélszolgálatok teljesítményével voltak (3,45). A hűséges ügyfelek pozitív megkülönböztetését még mindig sokan hiányolják (3,25), ám ezen a területen történt tavaly óta a legnagyobb előrelépés: egy éve ugyanez az átlag még csupán 3,08 volt. Az előrelépés egyik fontos oka az lehetett, hogy időközben a jogszabályok is megszüntették annak a lehetőségét, hogy egy biztosító kedvezőbb kgfb-díjat ajánljon egy új ügyfélnek, mint egy hasonló paraméterekkel rendelkező meglévő szerződőnek.

A legnagyobb online biztosításközvetítő portál második alkalommal rendezte meg Az Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazást. A tapasztalatok szerint az érintett biztosítók is komolyan vették és támogatták a kezdeményezést, hiszen számukra is kiemelten fontosak a fogyasztói visszejelzések. A szavazás során több társaság is kifejezetten javasolta ügyfeleinek a részvételt, és a kiemelt figyelem abban is megmutatkozott, hogy a díjazott biztosítók magas szintű vezetőikkel képviseltették magukat a pénteken megtartott díjátadó eseményen.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja