2019. április 30. kedd, 10:25
Az innovációért és technológiáért felelős miniszter a belső-kínai Csungkingben részt vett a csungkingi magyar főkonzulátus és a Csungkingi Tudományos és Technológiai Hivatal által szervezett kínai-magyar autóipari innovációs fórumon.

A rendezvényen szakmai előadásokon bemutatták a Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ nyújtotta lehetőségeket. Majd az „okos autóiparról" tartottak előadást magyar egyetemi oktatók, kutatóintézetek, több autóipari vállalat, továbbá helyi vezető szakmai intézetek és vállalatok képviselői.

Palkovics László a közmédiának nyilatkozva kiemelte: a magyar járműipar kutatás-fejlesztésének nagy része az elektronikusan irányított járműrendszerek fejlesztéséből áll. Azt mondta, Magyarország kifejezetten jól áll ebben. Példaként említette, hogy a zalaegerszegi járműipari tesztpályához hasonló nincs máshol. Ezen a pályán jól lehet tesztelni az elektromos és az autonóm (önvezető) járműveket, ami a kínai gyártók számára is hasznos lehet.

A minisztert kínai útjára elkísérte Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki Egyetem gépjármű-technológia tanszékének vezetője is, aki egyebek mellett egyetemi együttműködésről tárgyalt.

Palkovics László részt vett a Magyar-Kínai Egyetemi Együttműködési Kerekasztalon is, ahol 16 egyetem és 11 más, oktatással összefüggő tevékenységet végző szervezet vett részt.

Ezzel kapcsolatban a miniszter emlékeztetett: 2014-ben állapodott meg a kínai elnök és a magyar miniszterelnök arról, hogy Magyarországra hoznak egy kínai egyetemet. Palkovics László kiemelte, ezt az oktatási intézményt a két állam által közösen működtetné, ami Európában egyedülálló. Ha kínai oktatók, kutatók jelennének meg Magyarországon, tevékenységük közelebb hozná Kínát és Európát az oktatásban is.

(Forrás: MTI/ITM, fotó: Sicheng Yang/Pixabay)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja