2017. június 4. vasárnap, 10:30
adókalauz, Mazars
A Mazars budapesti irodája immár ötödik alkalommal jelentette meg a közép-kelet-európai régió 19 országára kiterjedő, a 2017-es év legfontosabb adózási kondícióit ismertető kiadványát.

A 19 országot felölelő elemzés kiterjed a magánszemélyek jövedelmének adózására, valamint a közvetett és közvetlen adókra.

A 2017-es trendek:

  • visszaszorulóban a jövedelmeket és a foglalkoztatást terhelő adók aránya;
  • mégis drágul a foglalkoztatás, és még mindig magas az ún. adóék;
  • az adóbeszedést innovatív digitális eszközökkel segítik;
  • szigorodik a transzferár-szabályozás.

A teljes angol nyelvű kiadvány itt érhető el, az alábbiakban a Mazars összefoglalóját idézzük.

Bevezetés és Magyarország helyzete

A régió országainak adórendszere az elmúlt években stabilnak mondható. A drasztikus strukturális átalakulások korszaka mára lezárult, a válságadók esetenként fokozatosan kivezetésre kerültek, máshol végleg beépültek az adórendszerek szerkezetébe. Mivel az elmúlt években az államháztartás egyenlege a legtöbb helyen sokat javult, a fogyasztás pedig növekedésnek indult, ez adott némi mozgásteret a pénzügyi kormányzatoknak, hogy az általános adópolitikájuk terén is új irányba forduljanak.

Látható, hogy a költségvetési bevételek szempontjából a termelési és importadók (ezen belül az áfa) évről-évre nagyobb szerepet kapnak, a GDP-hez viszonyított arányuk a régióban már 15 százalék körül van, egyes országokban (pl. Magyarországon vagy Horvátországban) viszont 20 százalék környékén áll (Eurostat), ami egyébként jelentősen magasabb az uniós átlagnál.

Magyarországon is évek óta hangoztatott kormányzati cél, hogy az adóbevételek terén a hangsúly mindinkább a fogyasztási és forgalmi adók irányába tolódjon el. Köztudott, hogy az egykulcsos 15 százalékos magyar személyi jövedelemadó nem tartozik a magasak közé –a közép-kelet-európai térségben mindenesetre találunk ennél alacsonyabb, de jóval magasabb adómértéket is.

Olyan radikális adómérték-csökkentésre viszont egyetlen más államban sem volt példa, mint amilyen a társasági adózás terén hazánkban 2017-től bekövetkezett. Mint ismeretes, a 10, illetve 19 százalékos kulcsokat egységesen 9 százalékos társasági adókulcs váltotta fel. Ilyen alacsony adókulcsot eddig a régióban egyedül Montenegró kínált. Ezzel együtt már fokozottan igaz, hogy Magyarország tudatosan „aluladóztatja” a társasági nyereséget, ami azt jelenti, hogy az adóbevételeken belüli aránya jelentősen alacsonyabb, mondhatni marginális, mint az átlagosan jellemző szint.

Az sem újdonság, hogy cserében viszont a magyar áfa általános kulcsa kivételesen magas, ennek megfelelően mondhatjuk, ez a magyar adóbevételi struktúra egyik legfontosabb pillére. A múltbéli adómérték-változások (kedvezményes kulcsok alá eső termékkörök szélesítése, így pl. baromfihús, tojás, tej, internet-szolgáltatás, éttermi vendéglátás) ezen nem változtatnak érdemben, ahogyan a közeljövőben várható módosítások sem. Sőt, az adóbeszedés hatékonyságát erősítő intézkedések még tovább emelik majd az áfabevételeket – itt a számlázó programok online bekötésére gondolhatunk.

Emellett viszonylag magasabb a társadalombiztosítási alapokat megillető befizetések aránya is. A Mazars elemzésének táblázataiból egyértelművé válik, hogy a magyar bérköltség-szerkezet még mindig „nem az igazi”: a munkáltatónak 184 forintjába kerül, ha 100 forint nettó jövedelmet kíván juttatni a dolgozónak. Ez a jelentős „adóék” már csak részben magyarázható a munkáltatói bérjárulék mértékével, hiszen a szociális hozzájárulási adó kulcsa éppen az idén csökkent 22 százalékra. Azonban, ha a munkavállalót terhelő közterhekkel együtt nézzük (15 százalék szja és 18,5 százalék egyéni járulék kerül levonásra), az adóterhelés nagyobb, mint máshol – legalábbis azok esetében, akik nem tudnak családi kedvezményt érvényesíteni.

A régiós folyamatok részletesebb elemzése

Forgalmi adózás (Value added tax)

A hozzáadottérték-adó minden modern adórendszerben az egyik legfontosabb bevételi forrást biztosítja az állami költségvetés számára. A szabályok nagyrészt harmonizáltak – az uniós tagállamokban mindenképpen, de például néhány éve Albánia is a közösségi szabályozással nagyrészt kompatibilis törvényt vezetett be. Az egyes államok által alkalmazott adókulcsok tekintetében azonban már jelentős eltérést találunk. Ha a normál adókulcsokat tekintjük, azt látjuk, hogy a legtöbb államban ez 19 és 22 százalék között alakul. Ehhez képest a Horvátországban alkalmazott 25 százalékos, de főleg a Magyarországon hatályban lévő 27 százalékos normál áfakulcs különösen magasnak tekinthető.

Ami pedig az elmúlt 5 év tendenciáját illeti, elmondható, hogy mind a csökkentésre (24-ről 19 százalékra Romániában), mint a kisebb emelésre (legutóbb Görögországban 23-ról 24 százalékra) volt példa.

Az is látható, hogy több állam innovatív módon próbál fellépni a hozzáadottérték típusú adók hatékonyabb beszedése érdekében. Az utóbbi években egyre több olyan intézkedés érhető tetten, amelyek célja egyértelműen a kontroll alól kivont, adózatlan ügyletek adókötelezettség alá vonása, az adócsalás csökkentése, a feketegazdaság kifehérítése. Ebbe az irányba hatnak az online pénztárgépek bevezetésére irányuló kezdeményezések, illetve a fuvarozással járó ügyletek figyelemmel kísérését szolgáló új jogintézmények (így a térségben elsőként a magyar EKAER szabályozás, melyet idén követett a lengyel SENT rendszer). Ebbe a sorba illeszkedett a több országban is bevezetett belföldi összesítő jelentés is. A jövőben azonban az államok még tovább mehetnek: 2018 júliusáig Magyarországon a számlázó programokat úgy kell továbbfejleszteni, hogy azok a számla kibocsátásakor elektronikusan megküldjék a számlaadatokat az adóhatóság részére.

A foglalkoztatást terhelő adók

A forgalmi és fogyasztási adók térnyerésével párhuzamosan a jövedelmeket és a foglalkoztatást terhelő adók aránya némileg visszaszorul. Ez elsősorban a társasági nyereségadóztatás területén szembeötlő, hiszen 2017-től is több országban voltak kisebb-nagyobb társasági adócsökkentések.

A csökkentés tendenciája megfigyelhető a szociális járulékok esetében is, erre szükség is van, hiszen a bérjárulékok szintje versenyképesség-befolyásoló tényező. Utóbbi területen azonban még lehet helye a további mérséklésnek: a foglalkoztatással járó közterhek magas szintjének köszönhetően a munkáltatók teljes bérköltége a régióban átlagosan megközelíti a nettó bérek 160 százalékát. Másképpen fogalmazva az ún. adóék – ami a bérköltségen belül annak összes adó- és járuléktartalmát fejezi ki – átlagosan 37 százalék körül alakul, de pl. Magyarország esetében ezt a szintet jelentősen meghaladja (46 százalék), még úgy is, hogy 2017-től a munkáltatói járulékok jelentős csökkentésen estek át. Némileg eltérő a kép, ha a gyermekek utáni családi kedvezményeket is figyelembe vesszük, illetve ha az átlagbérnél magasabb fizetéssel számolunk, hiszen itt már megmutatkozik a több országban alkalmazott magasabb adókulcsok hatása is.

A számok ettől függetlenül is azt mutatják, hogy a közép-kelet-európai régióban sem igazán „olcsó” többé a foglalkoztatás. Az Eurostat 2016 Q4-es elemzése szerint például a legtöbb Visegrádi országban és a Baltikumban egy év alatt 5-10 százalékkal nőttek a bérköltségek, ezen belül is leginkább a kevésbé szakképzett munkakörökben.

Társasági nyereségadózás

Továbbra is igaz, hogy az adóalap számításának módja jelentősen eltérhet országonként, így a nyereségadózást nem lehet pusztán az adókulcsok alapján összehasonlítani. Ugyanakkor a legalacsonyabb és a legmagasabb kulcs között ma már 20 százalékpontos különbség mutatkozik, ami alapvető szemléletbeli különbséget takar.

Az elmúlt 5 évben több állam is csökkentett a nyereségadó mértékén néhány százalékpontot (így Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia és Ukrajna). Ezzel a közép-kelet-európai régióban az adókulcsok átlaga nem éri el a 16 százalékot (több kulcs esetén a legmagasabb kulccsal számolva). Adómérték-növelésre pedig egyedül Görögországban volt példa, ahol a térség eddig is legmagasabb adókulcsa tovább emelkedett, 29 százalékra.

  • Jellemző, hogy a Közép-Kelet-európai országok adórendszere megengedi a korábbi években keletkezett veszteségek továbbvitelét és felhasználását a későbbi évek pozitív adóalapjával szemben. Az elmúlt években azonban egyértelmű az a tendencia, miszerint a veszteség a keletkezését követően csak meghatározott ideig használható ilyen célra, ez az időtartam pedig a legtöbb államban 5 pénzügyi év. Már csak néhány állam engedi a veszteségek időbeli korlátozás nélküli elhatárolását (Szlovénia, Litvánia és Lettország). A veszteségek visszamenőleges felhasználása viszont általában sehol nem megengedett.
  • Elmondható, hogy a vizsgált országok döntő többsége korábban is alkalmazott valamilyen alultőkésítési szabályt, melyek meghatározzák, hogy a vállalati hitelekre fizetett kamatok mekkora része vonható le a nyereségadó alapjából. Ez a kör az elmúlt években még tovább bővült. Persze ennek körében eltérő megoldásokkal találkozhatunk. Általánosnak az tekinthető, hogy akkor számít alultőkésítettnek egy vállalat, ha a saját tőkéjének háromszorosát vagy négyszeresét elérő kötelezettségekkel rendelkezik. Van azonban olyan állam (Lengyelország), ahol ezt az arányt 1:1-ben határozták meg.
  • Nem ennyire egységes a kép, ha a tőkejövedelemre kivetett forrásadó elterjedtségét vizsgáljuk. A régió államainak több mint fele alkalmaz ilyen adót a kamat-, osztalék- és jogdíjjövedelmekre, mértéke általában 15 százalék, bár több országban is találkozhatunk ennél jóval magasabb, akár 19-20 százalékos kulcsokkal is. Természetesen ezeket is csak a vonatkozó adóegyezmények rendelkezései figyelembe vételével lehet alkalmazni, hiszen a legtöbb közép-kelet-európai állam kiterjedt kettős adóztatást elkerülő egyezményrendszerrel bír. Ugyanakkor a balti államok és Magyarország továbbra sem alkalmaz forrásadót a tőkejövedelmekre, így ezek az országok vonzó helyszínek lehetnek a holding-struktúrák számára.
  • Érdemes azt is megemlíteni, hogy az országok több mint fele számolt be arról, hogy adórendszerük valamilyen formában támogatja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet. Az ilyen célú adóösztönzők beépítése a szabályozásba egyértelmű tendencia volt az elmúlt fél évtizedben.

Transzferárak

Az elmúlt 5 év tapasztalatai szerint a régiós országok közül egyre több ismeri fel, hogy – az adóbevételek megtartása érdekében – érdemes cégcsoporton belüli, esetleg határokon átnyúló ügyletekre koncentrálnia: ennek megfelelően a transzferár-szabályozás ma már szinte mindegyik ország adórendszerében megjelent.

Ugyancsak az elmúlt 5 év gyümölcse az OECD által meghirdetett BEPS („base erosion and profit shifting”) akcióterv, mely kiemelt fontosságú területként kezeli a transzferárak területét és a kapcsolódó dokumentációs kötelezettség kérdéskörét. Az OECD által előírt „country-by-country reporting” (CBCR) alapvető célja, hogy az átláthatóságot erősítse azáltal, hogy a helyi adóhatóságok számára az adókockázatok felméréséhez szükséges információkat biztosítsa.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja