2019. július 11. csütörtök, 12:15
Átadták a felújított Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt szerdán, a rekonstrukció több mint hárommilliárd forintból valósult meg.

Tarlós István főpolgármester az átadási ünnepségen elmondta: 3,4 milliárd forintból újították fel Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét. A Soroksári-Duna bal partján álló pesterzsébeti fürdőt veszteséges működése miatt évekkel ezelőtt be kellett zárni: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogad vendégeket.

A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő részt már az év decemberében megnyitották, míg a kinti strandrész az idei szezonra készült el. A felújítás során egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki.

(Forrás: MTI, fotó: Máthé Zoltán)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja