Hatvan éve nem tapasztalt aszály van a Csallóközben, állítják az évtizedek óta gazdálkodó mezőgazdászok. A szlovák államnak lennének eszközei a támogatásukra, de ennek jeleit a gazdák nem nagyon tapasztalják.

A szárazság már a téli hónapokban elkezdődött, hó gyakorlatilag nem volt, ezért a szükséges nedvességet nem tudta magába szívni a termőföld. A hetek óta tartó szárazság miatt több gazda kiszántotta a gabonáját vagy a repcéjét, mert már biztosan látható volt, hogy a termés nem érik be – írja a hirek.sk.

„Amit még meg lehet menteni, az talán egyedül a kukorica, esetleg a cukorrépa, valamint a takarmánynövény. Ezeket valami módon a gazdálkodóknak mindenképpen öntözni kell, mert nem fogják tudni biztosítani a zöldtakarmányt az állatoknak” – mondta Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke.

A Csallóközben jelentős különbségek vannak az egyes vidékek között, Közép-Csallóközben az átlagos csapadék tavaly ebben az időszakban már több mint 300 milliméter volt, ebben az évben nem érte el a 150-et sem.

A húsz évvel ezelőtt kiépített öntözőrendszereket jórészt a fémtolvajok leszerelték, ennek újraépítését csak támogatásból lesznek képesek finanszírozni a gazdák, ha a kormány ír ki ilyen pályázatot.

Az öntözés nagyon költséges művelet, egy csenkei cégnek például napi 100 euróba kerül hektáronként, ezen kívül fizetik a karbantartás költségeit és a szivattyúállomás bérleti díját, ami 3 euróba kerül hektáronként. Májusban csak az áramért 16 ezer eurót fizettek.

Az államnak lennének eszközei a mezőgazdászok támogatására, például a villanyáramot kedvezménnyel adhatná, csökkenthetné az öntözésre felhasznált víz árát vagy támogathatná az öntözőrendszerek kiépítését. Ennek jeleit azonban a gazdák nem tapasztalják.