Joseph Haydn és a kilencvenedik születésnapját ünneplő Kurtág György művei is megszólalnak az Arcus Temporum XII – Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon augusztus 26. és 28. között Pannonhalmán.

Az idei programnak három nagyon erős területe van: az egyik Haydn A teremtés és A Megváltó hét szava a keresztfán című alkotásai. A másik Kurtág György darabjai, így a Jelek, játékok, üzenetek, valamint a fiatal művészek bevonásával megvalósuló Kurtág-staféta. A harmadik a kortárs vonal, idetartoznak az amerikai szerzők művei, valamint Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla improvizációs estje – mondta el Rácz Zoltán, a fesztivál egyik művészeti vezetője. Kiemelte, hogy a fesztivál komoly múltra tekint vissza, első művészeti igazgatója Keller András, akivel most közösen dolgoznak a rendezvény megvalósításán.

A fesztivál eredeti filozófiája nem változik és nem is szabad hogy változzon – mutatott rá, hozzáfűzve: az alapcélkitűzése az, hogy kapcsolatot teremtsen klasszikus és kortárs, régi és új, időben és akár földrajzilag egymástól látszólag távol eső területek között. Az első évektől az a struktúra, hogy meghívtak egy élő zeneszerzőt, aki jelen volt a próbákon és az előadásokon, s egy klasszikus zeneszerző műveit állították párba vele. Idén Haydn kerül a középpontba és elképzelhető, hogy Kurtág György is részt vesz a fesztiválon – mondta a művészeti vezető.

Főként a vokális produkciók kapnak helyet az általa összeállított programokban, így például Morton Feldman, Steve Reich és David Lang szerzeményeit a Szent Efrém Énekegyüttes tolmácsolja. A Bazilika ad otthont a déli imaórának, amelyet Messiaen és Ligeti György egy-egy darabja foglal keretbe, szintén a Szent Efrém Énekegyüttes előadásában augusztus 28-án.

Steve Reich Proverb című darabja a 12. századi zeneszerző, Perotinus nyelvén szólal meg augusztus 27-én, miközben felismerhetően Reich. David Lang A kis gyufaárus lány című Andersen meséből készített megrendítően szép passiót, amelyet négy énekes ad elő – ismertette a részleteteket a művészeti vezető.

„Minden egyes igazi, érvényes előadás valami új aspektusából mutatja meg a darabot” – hangsúlyozta, hozzátéve: korábban azt gondolta, hogy csak kortárs zene van. Ma már úgy érzi, hogy minden szerző élő, akinek többszáz éve játsszák a műveit és még mindig megszólítja a hallgatóságot. „Ezek olyan kapcsolatok és összeköttetések, amelyek időn és téren, léten és nemléten túlmutatnak.”

A Bazilika mellett a Boldogasszony-kápolna és az újonnan átadott Díszterem ad helyszínt a koncerteknek. A fesztivál első napján hallható Haydn A teremtés című oratóriuma a Concerto Budapest, a Purcell Kórus, Kolonits Klára, Megyesi Zoltán és Kovács István előadásában, Keller András vezényletével a Bazilikában.

Morton Feldman Rothko Chapel című darabját a Szent Efrém Énekegyüttes, Osztrosits Éva, Mali Emese és Holló Aurél mutatja be 27-én Rácz Zoltán vezényletével. A Kurtág-staféta Csalog Gábor, Karasszon Eszter, Keller András, Kruppa Bálint, Kurgyis András, Migróczi Tamás, Osztrosits Éva és Osztrosits Eszter közreműködésével valósul meg 27-én, másnap a Kurtág-műveket bemutató Jelek, játékok, üzenetek című műsor Csalog Gábor, Kaczander Orsolya, Keller András, Klenyán Csaba, Kruppa Bálint, Kurgyis András Osztrosits Éva és Szalai András előadásában hallható.

A Boldogasszony-kápolnában szólal meg Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című oratóriuma a Keller Kvartett (Keller András, Környei Zsófia, Fejérvári János, Szabó Judit) tolmácsolásában. A Pannonhalmi Főapátság rendezte fesztivál zárónapján hangzik el Rácz Zoltán vezényletével Messiaen Les corps glorieux című munkájának negyedik része Kiss Zsolt közreműködésével és Ligeti György Lux Aeterna című műve.

A XII. Arcus Temporum fesztivál igazgatója Dejcsics Konrád OSB, művészeti vezetője Keller András és Rácz Zoltán.