Angermann László (Onyx étterem) nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett bajnokság budapesti döntőjében. A második helyen Tüü Péter (Arany Kaviár Étterem), míg harmadikként Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Zeltweg) végzett.

A bajnokság célja az volt, hogy a magyar sommelier-k magas szintű, nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyen mérhessék össze tudásukat Magyarországon – közölte a Magyar Sommelier Szövetség. A sommelier bajnokság elődöntőjét február 24-én Szekszárdon rendezték meg. Az elődöntő érdekessége a bor-étel párosítás volt, ahol két bort kellett öt falatkából kettővel párosítani. A feladat a hasonló ízösszeállítások miatt nagy próbatétel elé állította a versenyzőket. Az elődöntőből a három legtöbb pontot elérő versenyző került a döntőbe.

Slezsák Zoltán, a Masosz elnöke a verseny megkezdése előtt adta át a szövetség plakettjeit a Par Excellence a magyar borkultúráért díj 2017. évi kitüntetettjeinek: szakíró kategóriában Bányai Gábor Botondnak; vendéglátás kategóriában az Anyukám Mondta étterem képviselőinek; termelő kategóriában  a somlói Kreinbacher Birtok képviselőinek; oktató kategóriában Földesi Gyulának, a Soós István Borászati Szakgimnázium tanárának; kereskedő kategóriában pedig a Heinemann testvérek képviselőinek.

A döntőbe jutott három versenyző éttermi körülmények között, közönség előtt mérte össze tudását. A pezsgőfelszolgálástól a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről a döntős sommelier-k, akik borokat és különböző párlatokat is jellemeztek a zsűri előtt. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, melynek során magnum palackos (1,5 literes) pezsgőt kellett 14 pohárba egyenlő részben kitölteniük háromperces szintidőn belül – közölte a Masosz. (MTI)