IT
2016. december 31. szombat, 16:01
IT, vállalkozás, Egyesült Államok, informatika, big data
Amerikában terjeszkedik a budapesti székhelyű Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég év elején megalapította amerikai leányvállalatát.

A Starschema Kft. amerikai leányvállalatánál az értékesítés mellett a tervek szerint 2017-ben egy fejlesztő csapat is megkezdi munkáját - közölte a társaság. A közlemény szerint az új megbízásoknak köszönhetően a magyar IT-vállalat árbevétele - előzetes becslések szerint - a tavalyi 1,25 milliárd forintról, 67 százalékkal, kétmilliárd forintra emelkedik 2016-ban, miközben foglalkoztatottainak száma 57-ről 132-re nő. A cég várakozásai szerint adózás előtti nyeresége is emelkedik idén, 160 millió forintra az előző évi 116,2 millió forintról.

A társaság közölte, megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka már most is a tengerentúlról, főként a Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik, mint például az Apple, a Walt Disney, a Facebook és a Netflix. A 2006-ban két alapítóval indult vállalat fő profilja szerint nagy mennyiségű adatokat gyűjt központi tárházakba, az adatokat integrálja, átláthatóvá, üzleti döntések meghozatalához könnyen felhasználhatóvá teszi. A társaság a piaci trendeket és keresletet figyelembe véve a következő években 50 százalékos árbevétel-növekedésre számít. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja