A Közbeszerzési Hatóság továbbképző és tudásmegosztó programot indított állami vállalatok vezetői számára, hogy intézményeik hatékonyabban használhassák föl a közpénzeket.

A KH közleménye szerint a program keretében szervezett Közbeszerzési Akadémia résztvevői új piaci és jogi ismeretekhez juthatnak, jó gyakorlatokat és tapasztalatokat ismerhetnek meg.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a közlemény szerint közös érdeknek nevezte a 16 ezer milliárd forintos állami vagyon gyarapítását közbeszerzésekkel. Bártfai-Mager Andrea hangsúlyozta, hogy az állami vállalatoknak a cégkultúra és a gazdálkodási hatékonyság terén is el kell érniük, esetleg meg is kell haladniuk a versenyszféra szintjét.

(Forrás: MTI)