Nem tárt fel rendszerszintű hibát az MNB, amely 23 pénzügyi intézménynél vizsgálata a „fair banki” előírások betartását. A jegybank kisebb súlyú hibák miatt ugyanakkor összességében 20,1 millió forint bírságot szabott ki. Az érintett hitelintézetek jellemzően még a vizsgálat ideje alatt kijavították a feltárt hiányosságokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hónapokban 23 pénzügyi intézménynél – kereskedelmi bankoknál, takarékszövetkezeteknél, fióktelepeknél – témavizsgálatot végzett a 2015 februárjától életbe lépett „fair banki” szabályrendszer előírásai betartásának ellenőrzésére – írja közleményében az MNB. A fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényben (Fhtv.), a hitelintézeti törvényben (Hpt.), nemzetgazdasági miniszteri és kormányrendeletben megjelent fair (etikus) előírások a tisztességes hitelezés feltételeit teremtették meg Magyarországon.

Ezek egyebek közt részletes ügyféltájékoztatási kötelezettséget írtak elő a hitelezők és közvetítők számára a szerződéskötést előtt. Vizsgálatsorozata keretében az MNB így kiemelten ellenőrizte, hogy az érintett pénzügyi intézmények, továbbá – a rájuk vonatkozó speciális szabályok kapcsán – pénzügyi közvetítők a szerződéskötés előtti jogszabályszerűen teljesítették-e szóbeli, írásbeli tájékoztatási kötelezettségeiket.

A jegybank 21 pénzügyi intézménynél állapított meg – jellemzően kisebb súlyú – jogszabálysértést. A piaci szereplők gyakorlatában rendszerszintű hiányosságok nem voltak, ám az MNB hiányosságokat tárt fel egyes, szerződéskötést megelőző tájékoztatási elemekben, így a függő közvetítőkre vonatkozó előzetes tájékoztatás, a jelzáloghitelek esetén adandó személyes információnyújtás, jelzáloghitel-törlesztőrészlet változatlanságának időtartamára vonatkozó tájékoztatás, a szerződéskötést megelőzően kötelezően átadandó dokumentumok, illetve a jellemző hitelszerződések mintaszövegének intézményi honlapon történő közzététele kapcsán.

A jegybank mindezek nyomán 18 érintett intézmény esetében összesen 20,1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki közzétett határozataiban. Az ezekben szereplő egyéb intézkedéseket, kötelezéseket a pénzügyi intézmények folyamatosan végrehajtják.