A magyar családok jelentős része túlköltekezik karácsony előtt,de hitel nem vesz fel. A decemberi átlagkiadásokkal jelenleg az európai középmezőnyben szerepelünk.

Jellemzően kevesen vesznek fel hitelt az ünnepek finanszírozására: tízből két emberre jellemző ez – derül ki az Intrum Justitia nemzetközi követeléskezelő legújabb reprezentatív kutatásából.

Az Európai fogyasztói fizetési jelentés rámutat: az adventi időszak megterheli a családok pénztárcáját, ennek hatása pedig januárban érződik – írja a Magyar Idők.

Az adatok szerint a magyarok közel fele szerint pénzügyi szempontból az év legmegterhelőbb időszaka az első hónap – erről főként az 50 évnél idősebb korosztály vélekedik így.

Érdemes tudatosnak maradni az ajándékok beszerzésekor, főként ha kölcsönhöz folyamodunk, hogy a családi kassza stabil maradhasson januárban is – hangsúlyozta Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.

Minden magyar harmadik fogyasztó úgy érzi, a közösségi média nyomásgyakorlása miatt többet vásárol, mint amire szüksége lenne. A többi visegrádi országban a válaszadók több mint fele látja így, míg Romániában a válaszadók majdnem kétharmada – állapítja meg a követeléskezelő.