Több, mint 2000 startup, hatalmas optimizmus és hihetetlen lelkesedés. Belgiumban a magyar startup delegáció volt a díszvendég a legnagyobb helyi startup eseményen, a TechStartup Day-en. Turcsán Tamás Péter helyszíni beszámolója a KamaraOnline-nak.

A belga startup ökoszisztémáról nagyon keveset tud a magyar startup közösség, ezért is volt hatalmas meglepetés, amikor a legnagyobb eseményükre meghívást kaptunk. Az MNKH és a helyi magyar nagykövetség is fantáziát látott a lehetőségben, így megindult a szervezés, amelynek a végén hat magyar startup mutatkozhatott be Brüsszelben és Antwerpenben.

Voltak köztük ismertebbek, mint a tavalyi női startup verseny győztes digitális gyerekkönyveket előállító BOOKR Kids, vagy a korábban az Angl.tv-t fejlesztő csapat új projektje, a divat világba vezető Modanda. Ezen felül a gyerekek digitális oktatásához kapcsolódó Logiscool mellett, három nagyon komoly technológiai megoldás is bemutatkozott.

Ulockme cégeknek tervezett profi digitális zárakkal vonzotta az érdeklődőket, az SMark egy hamisítást megelőző és felderítő komplex megoldással, míg az OzonePartner egy biológiai fertőtlenítő rendszert hozott bemutatni. Jómagam pedig a The Connect East Incubator szakmai vezetőjeként igyekeztem ellesni a helyi érdekességeket.

A csapat időbeosztását és programját a nagykövetség szervezte. Nagy Zoltán nagykövet mindkét nap gondoskodott róla, hogy a hazai innovátorok kiemelt figyelmet kapjanak Brüsszelben és Antwerpenben is.

TechStartup Day – Brüsszel – The Egg

A „Tojás” kívülről nem különösen szép gyárépületében az indusztriális belső tér igazi startupos helyszínt biztosított a rendezvénynek. A startupok bemutatóterme mellett egy hatalmas moziterem méretű előadóban futottak egész nap érdekes előadások. Volt természetesen egy csendesebb networking sarok és számos kisebb program számára fenntartott workshop helyszín.

A mintegy 1000–1500 látogató amúgy kényelmesen eloszlott a nap jó részében, tumultus csak az ebéd körüli időszakban mutatkozott.

A magyar delegációnak kiemelt helyet biztosítottak a helyi szervezők. A Startups.be egyébként országos szervezet, amely számos nemzetközi programot is futtat, szervezi a startupok oktatását, segíti a működésüket, képviseli az érdekeiket a döntéshozók felé.

A csapata nemzetközi, olyannyira az, hogy még egy magyar lány is dolgozik benne. (A magyar delegáció meghívása is az ő ötlete volt.)
A hivatalos programot nem bonyolították túl, az előadók a saját tapasztalataikat osztották meg a pódiumon.

„Itt mindenki csak eladni akar” – kommentálta a magyar startupok egyik képviselője a brüsszeli eseményt. Igen, valóban. Ez nekem is feltűnt, senki sem tétlenkedett, mindenki igyekezett bemutatni, amit képviselt. Ez az egész rendezvényt pezsgő hangulatúvá varázsolta.

A TechStartup Day-re ellátogatott a délelőtt folyamán a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium államtitkára, Magyar Levente is, aki meghallgatta a csapatok bemutatkozását, és végigjárta a standokat. Elégedetten nyugtázta, hogy igazán remek projektek mutatkoztak be Brüsszelben.
Az egész nap végül azzal telt, hogy mindenki jött, ment, networkölt, ismerkedett.

A szervezők késő délutánra szervezték a plenáris előadásokat és az ilyen versenyeken elmaradhatatlan startup díjátadót. A startupok legnagyobb rendezvényét idén először meglátogatta a belga király is. Számunkra elég megdöbbentő volt, hogy a rendezvényhelyszín előtt leparkol egy fekete golyóálló luxusautó, amelynek a rendszáma drámaian egyszerű: „1”. Kiszáll belőle Fülöp király (a fotón balra), és besétál egy startup eseményre. Az első sorból meghallgatja a majd’ egy órás díjátadót, majd gratulál a győzteseknek – és elmegy. Semmi felesleges beszéd, semmi felesleges körülményeskedés. Királyi elegancia és lelkes alattvalók. A rendezvény a megszokott networking eseménnyel és némi vörösborozással zárult.

Antwerpen – „Metropolis in pocket size”

A magyar nagykövettel elfogyasztott közös reggeli után autóztunk át Antwerpenbe, ahol – a helyiek által is szokatlannak mondott – csodálatos napsütésben ismertük meg az 500 000 lakosú „kisváros” meglepő gondolkodását.

Elsőként a KBC Bank által alapított antwerpeni startup inkubátorba látogattunk, amely Európa első felhőkarcolójának a 28. emeletén működik. A KBC torony ad helyet a helyi startup inkubátornak, ahogy Peter Streck, az egyik KBC-s igazgató fogalmazott „a felesleges emeleteket ajánlották fel a startup ökoszisztémának és bejött.”

Ma már 400 feletti projekt futott át a Startit.be mentora keze között. Világszerte kiváló kapcsolatokat építettek fel és több sikeres startupot is adtak a világnak. Jórészt átalakították a startupokról kialakított vélekedést, és a nagyvállalatok legjobb partnereinek gondolják azokat. A kicsiben megvizsgált modellek egy részét átemelik a nagyvállalati működésbe, és mindenkit arra buzdítanak, hogy rendeljenek termékeket, szolgáltatásokat a startupoktól. 

A KBC azért is érdekes nekünk, magyaroknak, mert a leányvállalata, a K&H Bank is komoly innovációs terveket dédelget Budapesten. Szóval még az is lehet, hogy egyszer majd közvetlen „innovációs híd” köti majd össze a két várost.

Antwerpen egyébként azért is izgalmas volt, mivel méretéhez képes elképesztő aktivitást mutat fel. A város alpolgármestere egyszerűen csak a „Metropolis in pocket size” definíciót használta városára. Koncentrált befektetői és üzleti lehetőségekkel. Mesélt arról is, hogy milyen hasznosak a város startupjai és hogy mennyire fontos, hogy munkahelyeket teremtsenek a fiatal vállalkozások.

Az egész belga mentalitást áthatja az együttműködésre való nyitottság és az innováció iránti igény. Kicsi országként kiváló teszt terep lehet bárki számára az erős vásárlóerővel rendelkező ország, amely fővárosában az uniós intézményrendszer és a bevándorlás miatt igen sokszínű a népesség.

Belgiumban rendkívül erős a startupok támogatottsága, külön vállalkozási formaként működhetnek. Megalapításuk és megszüntetésük könnyített formában lehetséges. A felmérések szerint egyáltalán nem az egyetemisták a legaktívabbak a startup ökoszisztémában.

Az átlagos belga startup mintegy 12 embert tart el, így aki azt gondolta, hogy semmilyen gazdasági előnyt nem képesek felmutatni az innovatív vállalkozások, az itt pozitívan csalódhat a startupok szerepében.

A világ többi pontjához hasonlóan itt is alacsony a női vállalkozói kedv, jellemzően a startupok mintegy 18 százaléka rendelkezik női alapítóval, de felismerve a problémát, komoly programokat futtatnak ennek felfejlesztésére.

A belga startup alapítók ennek ellenére nem különböznek nagyban a budapestiektől. A sikerbe vetett hitük és a csillogó célok felé törekvésük összekapcsolja őket. A TechStartup Dayen kiváló kapcsolatok épültek Budapest és Brüsszel között, amely remélhetőleg üzleti fejlődést is hozhat mindkét ökoszisztéma vállalkozói számára.

Turcsán Tamás Péter

A vezető fotón a magyar startup küldöttség látható.