A nagyobb adókedvezmény reményében felpöröghet a nyugdíjbiztosítások értékesítése, valamint a konstrukciókba befizetett eseti díjak volumene is az év végéig tartó időszakban a Vienna Life Biztosító várakozásai szerint.

Az adójóváírás mértékét az adott évben befizetett biztosítási díjak alapján határozzák meg, és az ügyfelek a rendszeres díjakon felül befizetett, eseti díjakkal maximalizálni tudják azt, ezért pörögnek fel a befizetések az év vége felé. Az adójóváírás az éves befizetés 20 százaléka lehet – emlékeztetett a biztosító.

Közleménye szerint a Vienna Life az adójóváírás 2014-es bevezetése óta 4536 nyugdíjbiztosítást kötött, amelyek éves átlagdíja a piaci szintet mintegy 40 százalékkal meghaladva eléri a 283 ezer forintot. A társaság tavaly összesen 1727 nyugdíjbiztosítást értékesített, az idei évben pedig közel 30 százalékos növekedésre, 2200 értékesítésre számít. 

A társaság ismertette azt is, hogy az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon közel három év alatt átlépte a 150 ezret, egy átlagos ügyfél nagyjából 200 ezer forintot tesz félre évente ennek a nyugdíjcélú öngondoskodási konstrukciónak a segítségével. 

Bunghardt Csaba, a Vienna Life Biztosító igazgatósági tagja szerint az adójóváírással támogatott nyugdíjbiztosítások jelentik az egyik fő hajtóerőt a biztosítási piacon, az elmúlt években ezeknek volt köszönhető a rendszeres díjas életbiztosítások piacán tapasztalt konszolidált növekedés is. (MTI)