Már az összes jelentős nemzetközi szervezet felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésének a mértékét. A sort most a Világbank is folytatta: 0,5 százalékponttal emelte a tavaly júniusi prognózisához képest hazánk gazdasági növekedését.

A ma nyilvánosságra hozott „A globális gazdasági kilátások 2019” című kiadványában idén januárban a Világbank nemzetközi szakértői már 4,6 százalékra teszik a hazai gazdaság 2018-as növekedési ütemét.

A Világbank kiadványának alcíme – Sötétedő égbolt – is jelzi, hogy az elemzők számos olyan tényezővel számolnak, amelyekből lassuló globális fejlődésre lehet következtetni. 2019-re 2,9 százalékos, 2020-ra pedig 2,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek a világgazdaságra adott előrejelzésükben. A tavalyi gyors emelkedés után fokozatosan lassul az ütem, és jelentős kockázatok fenyegetik a növekedést az elemzés szerint. A globálisan lassuló tendenciával szemben hazánkban maradhat a magasabb ütemű növekedés.

A mérsékelt infláció és az alacsony kamatok továbbra is kedvezően hatnak a fejlődési folyamatokra Magyarországon – olvasható az elemzésben. A Pénzügyminisztérium szakértői mindehhez hozzáteszik: az egyre bővülő fogyasztás és az erősödő piaci szolgáltatások, valamint a beruházási ráta folyamatos emelkedése továbbra is lendületben tartja a magyar gazdaságot. Ezek továbbra is biztosíthatják, hogy a 4 százalékot jelenleg jóval meghaladó növekedési szint a következő években is 4 százalék körül alakul. A Pénzügyminisztérium a következő évekre vonatkozó, konzervatív világbanki prognózis felfelé történő korrekciójára számít, tekintettel arra, hogy a Világbank – elismerve a magyar gazdaság eredményeit – az elmúlt 12 hónapban összességében 0,8 százalékponttal javította a 2018-as magyar növekedésre vonatkozó előrejelzését is. A Pénzügyminisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 2011 óta folyamatosan javult. Az elmúlt hét év során végrehajtott közel tízszázalékos adósságcsökkentés az EU-tagállamok egyik legjelentősebb eredménye.

A tárca a ma publikált adatok kapcsán arra is emlékeztet, hogy tavaly ősszel szinte minden jelentős nemzetközi szervezet felfelé módosította a magyar gazdaság kilátásait: az Európai Bizottság 0,3, az OECD és az IMF 0,2, míg az EBRD 0,5 százalékponttal emelte meg a 2018-ra várható magyarországi GDP-növekedési adatot.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)