A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára szerint a jövőben is fenntartható, 4 százalék körüli gazdasági növekedéshez le kell bontani a munkaerőpiaci korlátokat és növelni kell a társaságok termelékenységét.

Banai Péter Benő a Fókuszban: Gazdasági Évnyitó 2019. elnevezésű konferencián elmondta, korábban is volt olyan időszak, amikor az uniós átlag felett nőtt a magyar gazdaság, de ez az egyensúlyi mutatók felborulása mellett valósult meg. Egy évtizeddel ezelőtt így törvényszerűen korrekciós időszak következett,  ami a gazdasági válság nélkül is bekövetkezett volna. A kormány célja, hogy ez ne ismétlődjön meg.

Hangsúlyozta, a korábban – az uniós viszonylatban is – rossz foglalkoztatási rátán az elmúlt években képesek voltak változtatni. Az egyéni boldoguláson túl így sikerült elérni a gazdaság stabilitását makrogazdasági szinten: bővült a gazdaság, ami nagyobb adóalapot, az államháztartás stabilitását hozta magával.

Az államtitkár a munkaerőpiacban még megtalálható, a növekedést ösztönző tartalékok között említette az inaktívak és az 55 év felettiek bevonására adott lehetőségeket.

Ezzel párhuzamosan kell elérni a cégek termelékenységének növelését, az innovációba való befektetést is, ami egyszerre szolgálja a munkaerőpiaci feszültségek oldását és a gazdasági növekedést – húzta alá.

Fontosnak nevezte emellett, hogy a költségvetés stabil maradjon: csökkenteni kell az adósságot és a költségvetés hiányát, a többletbevételeket nem célszerű csak adócsökkentésre fordítani. Hozzátette: egy gazdasági válságot, vagy bármilyen negatív reálgazdasági folyamatot stabil államháztartással lehet kivédeni.

(Forrás: MTI/PM)