A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális cég, amely nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet.

A Magyar Idők arról számolt be, hogy a cég megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet, hanem az eddigi gyakorlatot követve a 250 óra rendkívüli munkaidőn túl nem köt megállapodást önkéntes túlórára a dolgozókkal. 

A Tesco jogi képviselője hétfőn vette át a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének írásbeli indítványát, amely arra irányul, hogy kössenek megállapodást az áruházi munkavállalók egészségvédelme érdekében. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint a Tesco dolgozói már most is túlterheltek, egy ilyen megállapodás pedig növelné a cég vonzerejét a nehéz munkaerőpiaci helyzetben.

A Tesco a Magyar Idők megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy tanulmányozzák a szakszervezeti nyilatkozatot, továbbá hozzátették, a cég a 250 órás túlórakeretet sem használja ki, csak egyes régiókban és munkakörökben. A vállalat havonta fizeti ki a túlórát a dolgozóinak, nem élt a jogszabály által korábban megengedett egyéves elszámolási lehetőséggel.