2019. január 11. péntek, 16:04
A magyar gazdaság egyre jobban teljesít: 2018-ban az uniós módszertan szerinti hiány várhatóan két százalék körül teljesülhetett a tervezett 2,4% helyett, az államadósság bruttó haza termékhez mért aránya pedig 71%-ra csökkenhetett – jelentette ki Varga Mihály.

Eredményesek a kormányzati intézkedések, melyek érdemben járultak hozzá a gazdaság 5,2%-os teljesítményéhez 2018 harmadik negyedévében. Ezzel a tavalyi első három negyedévben 4,9% volt a GDP bővülése, ami az év egészére az előzetes várakozásokat is meghaladóan 4,6%-ot érhet el – ismertette Varga Mihály.

Ennek hátterében számos tényező, köztük a hatéves bérmegállapodás, az otthonteremtés minden eddiginél jelentősebb támogatása, illetve a gazdaságfehérítő intézkedések állnak. Ezáltal a költségvetés bevételei az adócsökkentések mellett is jelentősen tudtak emelkedni: általános forgalmi adóból mintegy 403 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból több mint 257 milliárd forinttal, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból mintegy 266 milliárd forinttal, míg jövedéki adóból közel 90 milliárd forinttal több folyt be, mint 2017-ben.

2018-ban mintegy 1.430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió többek között a Széchényi 2020 program megvalósítására. Ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el, a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket – hangsúlyozta Varga Mihály.

A gyermeket nevelő családok támogatása mellett az idősek is számíthattak a kormányra: a nyugdíjak megőrizték vásárlóerejüket, valamint Magyarország történetében másodszor nyílt lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére. A magyar emberek biztonságának megőrzésére és az ország határainak védelmére tavaly is jelentős forrást, összesen közel 158 milliárd forintot fordított a költségvetés.

Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészét tekintve a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak – részletezte Banai Péter Benő.

A költségvetésért felelős államtitkár hozzátette: az év végén az egyes kiadási előirányzatoknál jelentkező megtakarítások lehetőséget adtak arra, hogy a kormány – a jogszabályok szerint biztosított jogkörében eljárva – forrásokat csoportosítson át számos területre. Ez azonban nem veszélyeztette sem a hiánycél biztonságos tartását, sem az államadósság további csökkentését. A kormányzati szektor GDP-arányos uniós módszertan szerinti pontos hiánya legkorábban március végén lesz ismert – mutatott rá az államtitkár.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja