A kontár taxisokat az sem zavarja, ha tilosban állnak meg és az sem, ha nincs taxiállomás. Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke leszögezi, a szolgáltatók kilencven százaléka tisztességesen dolgozik, de a szabálytalan taxisok jelentős károkat okoznak az utasoknak és a tisztességes taxisoknak egyaránt.

Hiába emelkedett meg a szolgáltatás tarifája, az elmúlt időszakban is folyamatosan emelkedett a taxisok utaslétszáma. Sokan azt jósolták, hogy éppen az ellenkezője történik majd, de nem lett igazuk. Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke a Blogstarnak adott interjújában kifejtette, a gazdasági helyzet folyamatos javulásával az emberek egyre többet költenek szolgáltatásokra, emellett a dugók és a forgalmi helyzetek szintén a taxisok malmára hajtják a vizet. 

A szövetség elnöke leszögezte, a három évvel ezelőtt bevezetett kormányrendelet komoly szigorításokat fogalmazott meg a tisztességtelen és szabálytalan taxisokkal szemben, a szolgáltatók tevékenysége pedig komoly mértékben fehéredett. „Sokan áttértek a pénztárgépre, az autók folyamatosan cserélődnek, a vállalkozások kilencven százaléka tisztességesen működik. Azt persze el kell ismerni, hogy mindig van egy kisebbség, amelynek tagjai komoly borsot törnek a többiek orra alá és nagy károkat okoznak az utasoknak” – tette hozzá Metál Zoltán, aki kifejtette, a probléma azért egyre kellemetlenebb, mert az állam sok pénzt fektet az idegenforgalomba és a turizmusba és az ilyen befektetések mellett a taxisok nem engedhetik meg maguknak, hogy az említett kisebbség kihasználja a turistákat és tízszeres áron szállítsa az utasokat.

Ahogy Metál Zoltán fogalmaz, a zsivány taxisok rendszerint azokra a helyekre fókuszálnak, ahol sok turista fordul meg, sőt, magyar utasokat el sem visznek. A szövetség elnöke rávilágított, annak ellenére, hogy létrejött egy főosztály, amely ellenőrizheti és büntetheti a kontár taxisokat, a csalók fifikás ügyvédek segítségével mindig megtalálják a jogi kiskapukat. A Taxi szövetség elnöke leszögezte, erkölcsi kötelességük a jogalkotók figyelmét felhívni ezekre a problémákra, hiszen meg kell védeniük saját vállalkozóikat.

A Metál Zoltánnal készült teljes interjút a Blogstar.hu-n olvashatják.