Az M1 aktuális csatorna vendége volt Csath Magdolna közgazdász, aki arról beszélt, hogy a piaci szférában nő a foglalkoztatottak száma, ugyanis a kormány támogatja a munkavállalók közszférából cégek felé áramlását.

Sajnos a munkaadók nem mindig találják meg a munkaerőpiacon, amire szükségük van, ugyanakkor szép számmal vannak azok, akik nem tudnak elhelyezkedni. Ennek az egyik oka, hogy az adott régióban nincs munkalehetőség, a másik pedig, hogy az állást keresőnek hiányzik a rendelkezésre álló munkahelyek betöltéséhez szükséges képzettsége – fejtegette a közgazdász.

Csath Magdolna ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az lenne a legszerencsésebb, ha az átképzésekben az állam mellett a vállalati szektor is szerepet vállalna.

Az is kiderült a műsorból, hogy a beruházások harmadik negyedévi, előző év azonos időszakához képest több mint 20 százalékos növekedése főleg az állami és ingatlanberuházások növekedésének köszönhető.

„A beruházások regionális megoszlását tekintve Budapest vezet, ugyanakkor jelentősen le vannak maradva azok a területek, ahol a munkanélküliség magas, mint például Észak-Magyarország” – emelte ki Csath Magdolna.

(NT)