2017. augusztus 16-tól szünetel „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése” című felhíváshoz kapcsolódó támogatási kérelmek beadása – tájékoztatott a kormány.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése” című (GINOP-5.3.4-16) felhívás harmadik értékelési határnapja után, 2017. augusztus 16-ától, a támogatási kérelmek beadása szünetel, mivel a felhívás módosítása várható.  

A konstrukció keretében ágazatonként/alágazatonként egy-egy kérelem került támogatásra, így a szüneteltetés után csak azokban az ágazatokban nyújtható be majd támogatási kérelem, melyre az adott szakaszhatárnapig nem érkezett be támogatható kérelem. A módosításokról a hivatalos pályázati portálon tájékoztat majd a kormány.

A júniusban megjelent, 2 milliárd forint keretösszegű felhívás célja „a munkakörülmények javítása, a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, valamint a munkavállalók és munkáltatók munkabiztonsággal és munkaegészségüggyel kapcsolatos célzott tájékoztatás”.

A kormány – ágazati, illetve alágazati lebontásban – 35 támogatott pályázattal számol, egy pályázó 20 és 142 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást igényelhet. (A legmagasabb, 142 milliós tételt a „fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása” alág kaphatja.)

A kapott összeget

  • a munkavállalók és munkáltatók munkavédelemmel kapcsolatos célzott tájékoztatását, a munkavédelmi tudatosság fejlesztését, a munkáltatói és munkavállalói elkötelezettség javítását célzó tájékoztató anyagok, útmutatók, egyéb kiadványok elkészítésére, összeállítására, tanulmányok, oktatási segédanyagok készítésére, kampányokra és rendezvényekre, illetve
  • munkavédelmi képviselők ágazatspecifikus képzési tananyagának kidolgozására, képzések lebonyolítására

kell fordítani.