Gazdaságélénkítő tervet dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amelynek célja, hogy az elkövetkező években tartósan három százalék fölött bővüljön a gazdaság.

Banai Péter Benő, az NGM államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban elmondta: jelentős hangsúlyt kívánnak helyezni a munkaerőpiaci lépésekre. Ilyen az egyre több területen, ágazatban meglévő szakképzett munkaerő-hiány pótlása, illetve a foglalkoztatás további növelése.

Megerősítette, hogy 2016-ban továbbra is stabilitás jellemzi az államháztartást, ami a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhető, így például a foglalkoztatottság növekedésének, a reálbérek emelkedésének, illetve a fogyasztás bővülésének. Így ugyanis növekednek a költségvetés foglalkoztatáshoz, illetve fogyasztáshoz kapcsolódó különféle bevételei.

Banai hozzátette: a lehetséges költségvetési mozgástér mértéke számos további tényező függvénye. Az idén a kormány továbbra is 2,5 százalékos GDP-növekedést vár – mondta. (MTI)