A car sharing, vagyis a megosztásos autóhasználat jelentős, százalékosan kétszámjegyű bővülését várja a következő években a fővárosban a DriveNow – mondta a magyarországi ügyvezető.

Fischer Péter becslése szerint Budapesten 400 ezer lehetséges felhasználó érdeklődhet a megosztásos autózás iránt. A bővülési ütem – fogalmazott – a tömegközlekedés fejlődésétől és a felhasználói igények változásától is függ, ugyanis a fiatalabbak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. A DriveNow Magyarország 2 éves előkészítést követően 3 hónapja működik Budapesten, ám a regisztráltak száma és a szolgáltatás időtartama már most kétszeresen felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá.

Az ügyvezető úgy látja, hogy a Budapesten már megjelent carsharing-szolgáltatások magas színvonalúak, a magyar ügyfelek pedig nyitottak. A majdnem 18 ezer budapesti DriveNow-felhasználó átlagosan 30 percnél hosszabb ideig használ autót, egy járműre átlagosan 1800 kilométernyi út jut. Utóbbi – mint mondta – azért különösen fontos, mert a megosztott gépkocsik a saját tulajdonúaknál jobb kihasználtsággal üzemelnek, költséghatékonyabbak, a parkolási igény csökkenésével ráadásul több szabad helyet hagynak a közterületeken.

A cég összesítése szerint budapesti felhasználók jellemzően pénzügyileg tudatosak, digitálisan felkészültek, többnyire 20 és 40 év közöttiek. A legtöbben, 58 százaléknyian szabadidős tevékenységre, 36 százalékuk munkába járásra kérnek megosztásos autót, de sokan mennek repülőtérre vagy bevásárolni is. A választást 40 százalék a szolgáltatás kényelmével, 27 százalék a saját autóhoz képest kisebb környezeti terheléssel, 24 százalék pedig az alacsonyabb költségekkel indokolta.

Budapest az első város a térségben, ahol a müncheni központú DriveNow terjeszkedni kezdett, Nyugat-Európában ugyanakkor már tucatnyi településen működnek. Eddigi tapasztalataik szerint a megosztásos autózás nem a gyaloglást, a tömegközlekedést, a kerékpározást vagy más közlekedési eszközök, hanem jellemzően a saját autó használatát mérsékli. Fischer Péter hangsúlyozta, hogy az előbbiek aránya a városi közlekedésen belül mindenütt bővült, ahol a közösségi autóhasználat jelentős részesedést tudott elérni.

(Forrás: MTI, fotó: DriveNow)