Az európaiak 44 százaléka legalább egyszer késve fizette be számláját az elmúlt 12 hónap során, ennek fő oka, hogy nem volt meg a számlák rendezéséhez szükséges összeg. A magyarok 37 százalékával időnként előfordul, hogy nem tudja törleszteni tartozásait.

A késve fizetők aránya a legmagasabb Görögországban, ahol a megkérdezettek 76 százaléka nem fizetett időben. A második Magyarország, ahol ez a mutató 64 százalék. Dániában és Spanyolországban a legalacsonyabb a késve fizetők aránya, de még itt is a lakosság 31 százaléka, azaz csaknem minden harmadik ember fizetett határidőn túl az elmúlt évben – derül ki az Intrum Justitia követeléskezelő európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

Tízből három magyar megkérdezettben felmerült már a külföldre költözés gondolata pénzügyi helyzete miatt. Ez az arány a kutatásban résztvevő országok közül Görögország mellett Magyarországon a legmagasabb. Összességében azonban 5 százalékkal csökkent a pénz miatt elvágyódók aránya tavaly óta.

Európai átlagban a megkérdezettek csaknem 30 százalékának az adósságok visszafizetése problémát jelent, a magyar lakosság esetében ez az arány csaknem 40 százalék. Az európaiak elsősorban banki forrásból próbálják megoldani anyagi gondjaikat, míg Magyarországon inkább a család és a barátok nyújtanak segítséget. Mind az európai, mind a magyar megkérdezettek csaknem azonos arányban, körülbelül 20 százalékban értenek egyet azzal, hogy a pénzügyi oktatás hiánya szerepet játszik a rossz anyagi helyzet kialakulásában.

A felmérés szerint tízből négy magyar gondolja úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott és méltányos életvitelhez, ugyanakkor minden ötödik válaszadó szerint anyagi helyzete biztosan javulni fog. A magyar válaszadók a tavalyi évhez képest kedvezőbben látják a jövőt, 4 százalékkal többen bíznak abban, hogy személyes pénzügyi helyzetük javulni fog, és ugyanennyivel nőtt azok aránya is, akik hosszú távon is bíznak ebben – közölte az Intrum Justitia. (MTI)