Más osztrák tartományok után Burgenland parlamentje is döntött a szociális juttatások csökkentéséről, a támogatások feltételeinek szigorításáról. A változtatások egyaránt vonatkoznak az osztrák állampolgárokra, illetve az országban tartózkodó külföldiekre.

A tartományi kormányt alkotó szociáldemokrata és szabadságpárti képviselők, valamint a tartományi Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselői és a Lista Burgenland (LBL) egy tagja többségben fogadta el a törvénymódosítást. Eszerint személyenként 838 euró támogatás vehető igénybe havonta, háztartásonként pedig legfeljebb 1500 euró folyósítható. A rászorulók Ausztriába érkezésüket követő öt évben 634 eurót kaphatnak, csak ezután válnak jogosulttá a támogatás teljes összegére. A menekülteknek folyósított pénzeket további integrációs feltételekhez is kötik. 

Christian Drobits az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) burgenlandi képviselője arról beszélt, hogy a részmunkaidőben és az időszakosan foglalkoztatottakra valamint a nyugdíjasokra nem vonatkozik a támogatás maximalizálása. A módosított szabályzás nem vonatkozik azokra, akik beteg családtagjukat ápolják, vagy minimális keresetük miatt rászorulnak a szociális támogatásra. 

Norbert Darabos szociáldemokrata képviselő, Burgenland szociális tanácsosa úgy vélte, hogy a törvénymódosítás célja nem a költségtakarékosság, hanem a hatékonyság növelése. Darabos arról beszélt, hogy a tartományban jelenleg mintegy háromezren veszik igénybe a szociális támogatást, közülük 270-en menekültek, mintegy 120 háztartásban pedig a juttatás összege meghaladja az 1500 eurót. 

Geza Molnar az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) burgenlandi szervezetének frakcióvezetője szerint a rendszer szabályzása azért fontos, hogy a bevándorlók számára kevésbé vonzóvá tegyék Ausztriát. A Zöldek pártjának bírálata szerint a szociális támogatás az emberek utolsó mentőöve. A párt szerint az új szabályzás csak növelni fogja a szegénységet valamint a hajléktalanságot és alig jelent majd megtakarítást a tartománynak. 

Az utóbbi időben az országba érkező menekültek miatt jelentősen terheket visel a tartományok költségvetése és a szociális rendszer. Országosan egységes támogatási rendszer hiányában a tartományok továbbra is saját hatáskörben igyekeznek szabályozni a juttatások összegét. Alsó-Ausztria tartomány már tavaly év végén szigorította a szociális juttatások feltételeit, és meghatározta, hogy a juttatott támogatás háztartásonként havonta legfeljebb 1500 euró lehet.  

Korábban Felső-Ausztriában 914 euróról 365 euróra csökkentették a menekültek számára minimálisan járó szociális támogatást. Amennyiben az igénylő menekültek látogatják a német nyelvi tanfolyamokat és az értékkurzusokat, úgy további 155 eurós támogatást kaphatnak. Hasonló lépést terveznek Tirolban is, ahol a szociális támogatást igénybe vevők fele külföldi. (MTI)