A családra összpontosít idén a felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári rendezvénye, a Martosi Szabadegyetem – közölte Gubík László, a rendezvény főszervezője.

A szabadegyetemet – amelynek idei, hatodik évada „Az otthon itt van” mottót kapta – július 4. és 8. között rendezik meg a Révkomáromhoz közeli Martoson – írja a hirek.sk.

A rendezvényt a Via Nova Ifjúsági Csoport és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata (SJE HÖK) szervezi, a magyar kormány is támogatja.

Az összes eddigi Martfeszt közül most lesz a leggazdagabb a programkínálat, ez sokban a partneri programoknak is köszönhető – mondta Gubík László.

Az idei év Martoson is a család éve lesz, és a jövőben fontos szempont lesz az, hogy a rendezvényen otthon érezzék magukat a fiatal családok. A szabadegyetem családi programjainak egyik fontos pillére a csütörtöktől szombatig tartó Pillike gyerkőcfesztivál a Villa Camarum szervezésében.

Pénteken és szombaton az SJE karriertanácsadó központja készségfejlesztő tréningprogramokkal készül, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége pedig a vállalkozói pályára készülő fiatalokat várja tanácsadással.

A Martosi Szabadegyetemet, hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, az erdélyi Tusványos mintája alapján, 2013-ban rendezték meg először.