Az év végéig a magánszálláshelyeknek is át kell térniük az online pénztárgépek használatára, ami a szakértők szerint a rendelet céljával éppen ellentétes hatást fejthet ki, és a feketézés további terjedéséhez vezethet – írja a Napi Gazdaság.

A bevezetés célja elsősorban a piacfehérítés, mivel nagyon sok pénz eltűnik a fizetővendéglátásban a magánszálláshelyek szabálytalan működtetése miatt. A bérbeadók bejelentési kötelezettséggel tartoznak az önkormányzatnak és az adóhatóságnak, év végéig pedig mindenkinek be kell szereznie az online pénztárgépet is. Ez viszont sokakat késztethet arra, hogy feladják a tevékenységüket – olvasható a Napi Gazdaság cikkében.

Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke a lapnak elmondta, a tevékenység beszüntetése azért fenyegető veszély, mert rengeteg szálláshelynek megterhelő anyagilag az online pénztárgép beszerzése. Úgy véli, a feketén dolgozókat a most meglévő szabályokkal és kötelezettségekkel is le lehet buktatni.

Jelenleg körülbelül kétszázezer férőhely van a magyarországi szálláshelyeken, a legtöbb a Balaton környékén és a borvidékeken (Heves, Borsod, Baranya). Az aktívan működő szálláshelyeket viszont az önkormányzatok sem tudják számon tartani, mivel több olyan szálláshely létezik, aminek már lejárt a működési engedélye, viszont a tulajdonos még nem szüntette meg a tevékenységet. A szobakiadások azért népszerűek, mert jóval olcsóbbak, mint a szállodai férőhelyek, ugyanakkor igényesek. Tavaly például 2013-hoz képest tíz százalékkal nőtt a magánszálláshelyeken eltöltött éjszakák száma, körülbelül négyszázezerre.

Az alelnök kiemelte, érthető az online pénztárgépek bevezetésének célja, viszont szeretnék elérni a rendelkezés enyhítését, mivel túl nagy terhet róna a kis bevételű területre.