2019. február 22. péntek, 10:35
építőipar, lakás, KSH
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján 17 681 új lakás épült tavaly, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.

A tavalyi negyedik negyedévben 7463 lakás lett kész, ez a kétszerese a harmadik negyedévben elkszült lakások számának. Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba, 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5 százalék pedig lakóparkban készült el.

A kiadott engedélyek és bejelentések alapján az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében építenék fel. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők a projektek 42 százalékánál éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4 százalék, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot.

A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 négyzetméterrel 99 négyzetméterre csökkent az előző évhez képest.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja