Harmincnégy önkormányzat, oktatási intézmény és civil szervezet kapott értékes vetőmagokat a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában.

„Az Élelmiszerlavina programmal a kézzelfogható segítségen túl az a célunk, hogy a benne résztvevők tapasztalatokat szerezzenek a mezőgazdasági munkáról, ezáltal otthonuk földterületeit is újra hasznosítani tudják, illetve a helyi vállalkozásokban munkát vállalhassanak. A pozitív fejlődés kis lépésekben ugyan, de jól látható: egyre több településen kezdik el a konyhakerteket ismét hasznosítani, amelyet nagyon fontosnak tartunk a vidék előrelépése szempontjából” - hangsúlyozta Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője.

Az idei Élelmiszerlavina programban 34 - főként hátrányos helyzetű országrészekben tevékenykedő - önkormányzat, oktatási intézmény és civil szervezet kapott zöldség vetőmagokból álló értékes csomagot, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere.

A Syngenta által felajánlott burgonya, zöldborsó, hagyma, paprika, cukkini, saláta, valamint paradicsom vetőmagok kiosztásánál figyelembe vették a termőföld adottságait is.

A munka ezekben a hetekben összesen 40 hektárnyi területen kezdődött el, majd ősszel a betakarítás után a terményeket odaadják a környéken élő nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.

Az idén 10 éves Élelmiszerlavina program indulása óta már több mint ezer tonna friss zöldség került hátrányos helyzetű emberekhez.

A program évek óta visszatérő pályázója Zsámbok önkormányzata. A Pest megyei település polgármestere, Holló Ilona elmondta: idén egy hektáron gazdálkodnak 15-20 ember bevonásával.

Az Élelmiszerlavina révén termelt uborkát, burgonyát, cukkinit, paprikát, uborkát, sárgarépát és fejeskáposztát mintegy 60 családhoz juttatják majd el. A községben már vannak jól érzékelhető eredményei a programnak, egyre többen kezdtek el ismét kertészkedni otthonukban, a legtöbb család kisebb konyhakertből egészíti ki az élelmiszereiket.

„Szeretnénk a családokat motiválni, hogy tanuljanak, termeljenek, és vállaljanak munkát az agráriumban. Igyekszünk az iskolás gyerekeket is bevonni, és rajtuk keresztül megszólítani a családok idősebb tagjait” - mondta Holló Ilona. 

A somogyi megyehatáron fekvő Kercseliget az önkormányzat épülete mögötti mintegy félhektáros földterületét hasznosította a közösségi kertészetük számára.

Mecseki János polgármester elmondta: káposztát, cukorborsót, uborkát, paprikát vetettek és a burgonya is a föld alá került. A terményekből a rászoruló családok részesülnek majd. Rajtuk kívül a szomszédos település iskolájának is jut majd, ahová a helybeli gyerekek járnak.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja