A gyermeknevelési ellátásra jogosult nők háromnegyede a teljes időszakot otthon, gyermekével szándékozik tölteni; 77 százalékuk szándékozik visszatérni korábbi munkahelyére – derül ki a KSH felméréséből.
2014 IV. negyedévében 257 ezren részesültek valamilyen formájú gyermeknevelési ellátásban. Közülük az ellátás mellett 231,6 ezer nő és 2,7 ezer férfi nem folytatott keresőtevékenységet. Gyesen 56, gyeden 34 százalékuk volt. Az ellátási formák közül csak a gyed igénybevétele van korábbi biztosítási jogviszonyhoz kötve, és 2014-től már munkát is lehet vállalni mellette – írják a KSH szakemberei.
Az ellátást igénybe vevő, a felvétel idején nem dolgozó nők közül 156 ezren a szülést megelőzően alkalmazásban álltak, további 8,9 ezer fő vállalkozó vagy segítő családtag volt, míg 10,6 ezren tanulás, 56,1 ezren pedig egyéb ok miatt nem voltak foglalkoztatottak. A szülést megelőzően nem dolgozók 55 százalékának legmagasabb iskolai végzettsége az általános iskola volt, szemben az alkalmazott státusúak 11 százalékos arányával. Hasonló polarizáció volt jellemző az életkor és a lakóhely szerinti megoszlásra is. A korábban nem dolgozók több mint fele községekben élt, szemben a foglalkoztatott jogviszonyt szülés miatt megszakítók egyharmados arányával, az előbbiek közel harmada, az utóbbiaknak viszont csak mintegy 5 százaléka volt 25 évesnél fiatalabb.
A korábban foglalkoztatott nők a felvétel idején átlagosan 3,1 éve voltak távol munkahelyüktől, 16 százalékuk esetében a távollét hossza meghaladta az 5 évet. A hosszú ideje ellátást igénybe vevők aránya kiugróan magas volt a nők azon 10 százalékánál, akik legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkeztek (közel 37 százalékuk 5 évnél hosszabb ideje dolgozott utoljára), míg a diplomásokra a hosszú távollét nem volt jellemző.
A távollét hossza természetszerűleg a nevelt gyermekek számával mutatja a legszorosabb korrelációt. A korábban foglalkoztatott nők 4 százalékának háztartásában legalább négy 15 éven aluli gyermeket neveltek, 60 százalékuk már legalább 5 éve gyermekgondozási ellátást vett igénybe, de a három gyermeket nevelők körében is megközelítette ez az arány a 40 százalékot. A hosszú távollét, valamint a nagyobb gyermekszám megnehezíti a nagycsaládos nők munkaerő-piaci reintegrációját.
Azok, akik korábban nem dolgoztak, a gyermekgondozási ellátásban részesülőkre átlagosan jellemzőnél hosszabb időre vették igénybe az ellátást. Az 5 évnél hosszabb ideje ilyen jogcímen otthon levők aránya az inaktív csoportba tartozók esetében 31 százalék volt, csaknem duplája a foglalkoztatottakra jellemző aránynak (16 százalék). A gyermekgondozási ellátás igénybevételének időtartama esetükben is korrelál az iskolai végzettséggel, de a legalacsonyabb végzettségűek esetében független a korábbi munkaerő-piaci státustól.
Visszatérés a korábbi munkahelyre
A gyermekgondozási idő letelte után alapesetben az azt igénybe vevő tovább dolgozik korábbi munkáltatójánál. Ha munkáltatója időközben megszűnt, ami hosszabb távollét esetén valószínűbb, akkor eleve lehetetlen a visszatérés, de van, amikor a munkáltató változatlan formában működik, viszont az érintett arról értesül, hogy rá ott tartósan nem számítanak. Előfordul továbbá az is, hogy azok a munkafeltételek, amelyek korábban megfelelőek voltak, kisgyermek mellett már nem vállalhatók, ezért vagy más okból az érintett dönt úgy, hogy az ellátási idő leteltével munkáltatót vált.
A 2014. évi felvétel idejére a gazdasági struktúra stabilizálódott. Míg 1993–2005 között az ellátást igénybe vevők 9–12 százaléka munkáltatójának idő- közbeni megszűnéséről számolt be, addig 2014-re ez az arány 6,2 százalékra mérséklődött, és további 1,7 százalékuk esetében csak az a részleg szűnt meg, ahol korábban dolgoztak. Az alkalmazásban álló nők 94 százalékának tehát elvileg adott a lehetőség, hogy korábbi munkáltatójához térjen vissza. A visszatérés objektív lehetősége és a távollét hossza között nincs kapcsolat. Egyedül a 8 évnél hosszabb ideje gyermekgondozási ellátást igénybe vevők körében haladta meg jelentősebben az átlagot azok aránya, akiknek a munkáltatója megszűnt. A korábbi munkáltatójukhoz visszatérni nem szándékozók aránya 17 százalék volt, némileg magasabb a korábbi 10 százalékkörülinél, de azokat az eseteket is tartalmazta, amikor az érintett úgy gondolta, hogy munkájára munkáltatójának tartósan nincs szüksége. Összességében a megkérdezettek több mint háromnegyede (77 százaléka) korábbi munkáltatójához kíván visszatérni, ami jóval magasabb a korábbi felvétel szerinti 45–55 százalékos részaránynál.
A visszatérést választók aránya a nevelt gyermekek számával együtt csökken. A jelenleg egy 15 éven aluli gyermeket nevelők 83, a két gyermeket nevelők 79, a három, illetve a négy vagy annál több gyermeket nevelőknek viszont csak 62, illetve 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vissza kíván térni korábbi munkáltatójához. A három gyermeket nevelőknél ezt részben magyarázza a hosszú távollét, ami miatt a munkahelymegszűnés valószínűsége is nagyobb, illetve az, hogy a nagycsaládos nők bizonyos munkahelyi jellemzőket az átlagosnál kevésbé tudnak elfogadni. Jelentős különbség van a korábbi munkahelyre visszatérni szándékozók arányában iskolai végzettség szerint is. A felsőfokú végzettségűek képviselik 89 százalékos visszatérési arányukkal az egyik és a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők 58 százalékos arányukkal a másik pólust. A diplomások után a szakiskolai végzettségűek állnak a második helyen (74 százalékkal), vélhetően azért, mert speciális tudásuk csak bizonyos munkahelyen hasznosulhat megfelelően. A működő munkahellyel rendelkezők közül azok, akik távollétük alatt munkáltatójukkal rendszeresen, illetve ritkábban kapcsolatot tartottak, 98, illetve 87 százaléka továbbra is ott szándékozik dolgozni. A kapcsolatot egyáltalán nem tartóknak viszont mindössze 44 százaléka tervezte a visszatérést korábbi munkahelyére. A kapcsolattartásban alapvetően a munkáltatóé a kezdeményező szerep, ha tehát tényleg számít az ellátási idő letelte után munkatársára, akkor vele rendszeres kapcsolatot tart fenn.
Az a mintegy 27 ezer fő, aki nem kívánt visszatérni korábbi munkáltatójához – az előre megadott okok közül – legnagyobb arányban, 31 százalékban a nem megfelelő műszakrend választ jelölte meg. Ez az arány a felsőfokú végzettségűek kivételével – akiknél ez az ok egyáltalán nem fordult elő – az iskolai végzettségtől többé-kevésbé független volt. Összességében 23 százalékuk hivatkozott arra, hogy korábbi munkahelye túl távol van, míg a nem megfelelő fizetés csekély arányban és jellemzően csak az alacsony iskolai végzettségűeknél játszott szerepet a döntésben. A kérdőívben kiemelt 3 okon kívül még számos olyan körülmény is lehet, ami indokolhatja az állásváltoztatást, de választhat valaki teljesen új életpályát is. Például a gyermekgondozási távollét alatt felkészül vállalkozásának beindítására, vagy időközben továbbtanult, amit jelez az is, hogy a válaszolók 34, ezen belül a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 54 százaléka az egyéb okot jelölte meg.
A korábban alkalmazottként dolgozó, jelenleg szülési szabadságot vagy gyermekgondozási ellátást igénybe vevők 38 százaléka rendszeresen, 40 százaléka pedig esetenként tart kapcsolatot munkahelyével. A kapcsolat teljes hiánya 22 százalékban fordult elő, legnagyobb arányban az alacsony iskolai végzettségűek körében (62 százalék) és legkisebb arányban a felsőfokú végzettségűek (8,7 százalék) körében. A háztartásban nevelt gyermekek számával arányosan nő azok aránya, akiknek nincs (már) kapcsolata munkáltatójával, ami a távollét időtartamával függ össze. Az első gyermekükkel otthon levő nőknek még több mint 80 százaléka rendszeresen, de legalább alkalmanként tartja a kapcsolatot munkahelyével. Az iskolai végzettség szerinti összetétel különbségével, valamint a tömegközlekedés igénybe vehetőségével összefüggésben a kapcsolattartás a fővárosiak esetében volt a legszorosabb, őket a megyei jogú városokban élők követték, míg a községben, illetve az egyéb városban lakók esetében a rendszeres kapcsolattartás az átlagosnál kisebb arányú volt.
