Elkerülhetetlen a pénzügyi technológiai (fintech) forradalom a pénzügyi rendszerben – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöke.

A fintech cégek működését világszerte még alig szabályozzák, miközben hódít a közösségi finanszírozás. Ennek igazolására a Figyelő hetilapnak adott interjúban egy tanulmányt idézett Windisch László. E szerint 2015-ben a háztartások fizetési tranzakcióinak negyede, a hitelezés 14 százaléka nem a bankok, hanem a fintech vállalatok révén zajlott.

Tavaly a közép-európai régióban 1,2, világszerte pedig már tavalyelőtt 23 milliárd dollár friss tőkét fektettek be a fintech cégekbe, érzékeltette a kérdés súlyát az MNB alelnöke.

Windisch László olyan felügyeleti és szabályozási rendszer mellett foglalt állást, amely nem akadályozza a fejlődést és a gazdaság versenyképességének javulását, de garantálja a szolgáltatásokat igénybe vevők biztonságát is.

Ebből a szempontból fontos lesz megkülönböztetni, mi az, ami a hatékonyabb és olcsóbb fintech szolgáltatásokban a fogyasztók számára tényleges értéket hordozó innováció, és mi az, ami csak a megengedőbb szabályozásból származó költségelőnyből ered.

A megoldás keresésében segíthet a brit példa nyomán terjedő „szabályozói homokozó” egy olyan szabályozói keretrendszer, amely átmenetileg – amíg kiderül van-e kereslet a pénzügyi innovációjukra, illetve milyen esetleges kockázatok merülnek fel – felmenti a fintech cégeket a többi pénzügyi szolgáltatóra vonatkozó egyes szabályozói elvárások alól.

A fintech jellegű megoldások magyarországi támogatására szolgáló szabályozói kezdeményezések között Windisch László felsorolta, hogy az MNB rendelete alapján mobil telefonon, online módon is megtörténhet a pénzmosás elkerülése miatti azonosítás, az online szerződéskötés lehetővé válását és az azonnali fizetési rendszer bevezetését 2019 közepétől. Kiemelte, hogy az MNB Európában elsőként szabályozta a felhőszolgáltatások használatát a pénzügyi szektorban.

Az új pénzügyi vállalatokkal szemben a bankrendszer innovációval és költségcsökkentéssel veheti fel a versenyt, ám a magyar pénzintézetek működési  költsége európai összehasonlításban is magas és tavaly sem apadt.

Arra a felvétésre, hogy a költségtakarékosság a fiókok bezárását veti fel és az utóbbi időben a takarékszövetkezetekről érkeznek ilyen hírek, az MNB alelnöke biztosra mondta, hogy fiókbezárásra a jövőben is szükség lesz, bár érthető, hogy sok település megmaradásának zálogát látja abban, hogy a takarékszövetkezeti fiók helyben marad.

Az ilyen fiók olyan költséggel terheli a pénzintézetet, amelyhez hasonló nem terheli a vele versengő bankokat, a takarékoknak pedig ugyanolyan hatékonyaknak kell lenniük, mint a konkurenseknek. Ha vidékpolitikai célokat is be kell tölteniük, akkor állami kompenzációra lehet szükségük, amire példaként említette a kistelepüléseken működő fiókok alkalmazottainak célzott járulékcsökkentését. (MTI)