A gazdasági növekedéssel párhuzamos bérnövekedést támogatja a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás és a munkaerő-piaci helyzet átalakulása. A közfoglalkoztatásból mintegy 55 ezer ember lépett át a munkaerőpiacra, de néhány szektorban még mindig jelentős a munkaerőhiány.

A bruttó átlagkereset idén január-októberben 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az idén októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A munkaadói és munkavállalói oldal az elmúlt hetekben nem tudott megállapodni a következő évi garantált bérminimum és minimálbér emelésről. A kormánynak kell majd mérlegelnie, milyen konkrét összegeket határoz meg a garantált bérminimumra, illetve a minimálbérre. Ennek nagy jelentősége van, hiszen Magyarországon mintegy 300 ezer munkavállaló van bejelentve minimálbéren, a garantált bérminimum összege több mint 800 ezer embert érint.

Várhatóan jövőre 4 százalék körüli növekedés lesz, amely kisebb mértékű bérnövekedéssel, de magas lakossági fogyasztással, magas beruházási rátával fog együtt járni.

(SZ)