Három éven belül másodjára nyerte el a fiatal magyar design stúdió, a Flying Objects a legrangosabb nemzetközi design díjnak számító Red Dot Awardot Design Concept kategóriában.

Mi is az a Red Dot Award? A design szakma legrangosabb díja, amelyet 1955 óta osztanak ki, 2005 óta pedig három kategóriában (termék, koncept és kommunikációs design) adják a díjakat. A Flying Objects 2015-ben és most is a koncept kategóriában nyert díjat, hiszen a nevezéskor a tervek még a gyártási előkészítés fázisában voltak. A díj egyfajta minőségi és esztétikai garanciát is jelent.

Ezért is óriási elismerés, hogy a fiatal magyar design stúdió, a Flying Objects három éven belül másodjára nyerte el ezt a kitüntető címet, a Red Dot Awardot Design Concept kategóriában. Az elismerést a Frendhez, egy összecsukható talicskához készült formatervükkel érdemelték ki. Ráadásul ennek a két egymást követő gyors díjazásnak köszönhetően – ami szinte példátlan egy ilyen fiatal design stúdió életében – a Red Dot Európát és Amerikát felölelő figyelemreméltó design stúdiók toplistáján a tizenegyedik helyre repítette a Flying Objectset. 

Akik első Red Dot díjukat 2015-ben kapták a Hand-in-Scan nevű orvostechnológiai eszköz designjával, pedig akkor mindössze három éves volt még csak a Flying Objects. A cég/stúdió eddig igazán sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen idén tavasszal már elnyertek egy szintén nemzetközileg nívós díjat, az iF Design Awardot, amit a DualScope magyar fejlesztésű, új generációs sztetoszkóp formatervéért kaptak.

A mostani díjnyertes formaterv a Frend, egy összecsukható talicska, amit az osztrák ötletgazdával, Michael Reitingerrel karöltve fejlesztettek 2017 tavaszától kezdve.

Az alapötlet egy olyan talicska megalkotása volt, ami nem foglal sok helyet, emiatt könnyen tárolható és szállítható, egyszerű megoldást jelentve azon városlakók számára, akik a hétvégi telken vagy kiskertben használják, gyakran pakolják és olykor szállítják. Hazánkban is mélyen gyökerező hagyománya van a hétvégi “telkezésnek”, sokaknak ismerős lehet a fészerben egymás hegyén hátán éppen csak elférő kerti szerszámok látványa, ahol egy nagyobb eszköz már csak bajosan fér el. Erre a problémára született válaszként a Frend, ami egy olyan talicska, ami könnyen és gyorsan összecsukható, kereke leszedhető, és kis helyen is elfér. További információért kattintson ide.

A tervezési és fejlesztési folyamat majd egy évet ölelt fel, a kezdeti skiccektől kezdve kartonpapírból hajtogatva találták ki a megfelelő összecsukási módot, majd ebből egy deszkamodell is készült. A formaterv véglegesítése után egy osztrák cég vette át a végleges prototípus gyártását a Flying Objects tervezőivel végig konzultálva. A Frend jelenleg gyártási fázisban van, illetve az osztrák tulajdonos a piacra lépést készíti elő. 

A Flying Objects Magyarországot Húnfalvi András és Laufer Ferenc alapította 2013-ban, ami egy független butik stúdió, ahol a közvetlen és személyes tervezési folyamaton van a hangsúly. A formatervezésen és a grafikán túl sokféle projektre nyitottak, alapvetően a valós problémákra segítenek megtalálni a leginkább logikus megoldást, céljuk használhatóvá, szerethetővé, eladhatóvá tenni egy terméket.