A magyar fiatalok többsége nyitott a hitelfelvételre lakásvásárlás esetén. A kölcsön mellett főként saját lakáscélú és egyéb megtakarításaikból tudják elképzelni a lakásvásárlást, de a válaszadók közel fele családi segítségre is számít.

Az első lakás megszerzése óriási kihívást jelent a magyar fiatalok számára. A Fundamenta új felmérése ehhez kapcsolódóan arra volt kíváncsi, hogy milyen konkrét lehetőségeket látnak a 25-35 közöttiek lakásálmaik megvalósítására. Az országos reprezentatív kutatás alapján a fiatalok elsősorban lakáscélú (64 százalék) és egyéb megtakarításból (58 százalék) vennék meg saját ingatlanjukat.

Sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik hitelből valósítanák meg lakásálmukat: a megkérdezettek 53 százaléka gondolja úgy, hogy kölcsön lenne a vásárlás potenciális forrása. A lakáskasszát 46 százalék nevezte meg lehetőségként, családi segítségre pedig 42 százalék számít. Ennél jóval kevesebben (19 százalék) vannak azok, akik örökségből teremtenék meg saját otthonukat.

A lakáshitellel kapcsolatos konkrét kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a többség nyitott erre a finanszírozási megoldásra: 57 százalék jelezte, hogy szükség esetén felvenne lakáskölcsönt. A hitelfelvételre elsősorban a fővárosban és nagyvárosban élők, valamint a magasabb iskolai végzettséggel, rendszeres jövedelemmel rendelkezők voltak nyitottabbak.

A Fundamenta szakértője kiemelte, hogy a fiatalok nemcsak nyitottak a lakáshitel-felvétellel kapcsolatban, hanem a többség tájékozottnak is mondható az elérhető konstrukciókat illetően. A válaszadók többsége ugyanis tisztában volt azzal, hogy a lakáshitel felvételekor önerőként felhasználható a korábban megkötött lakás-előtakarékossági szerződés, és a konstrukcióval az állami támogatás is igénybe vehető.

A megkérdezettek közel fele tudta azt is, hogy lakásvásárláson kívül olyan más lakáscélokra is felhasználható a lakás-erőtakarékossági hitelösszeg, mint például lakásfelújítás, korszerűsítés vagy akár a beépíthető konyhagépek megvásárlása.

Ha lakásvásárláson törjük a fejünket, a Fundamenta szakértője szerint érdemes szétnézni a lakáshitel piacon, hiszen ma már számos hiteltermék közül választhatjuk ki a számunkra legbiztonságosabbat. Arra is van lehetőségünk, hogy olyan hitelt vegyünk fel, amelynek a törlesztőrészletei a futamidő végéig rögzítettek, így nem kell félnünk az elszálló havi részletektől.

Sokat segíthet továbbá az otthonteremtésben az is, ha időben gondolunk a megtakarításra, és célzottan lakástakarékot indítunk még azelőtt, hogy aktuálissá válna a költözés. Amellett, hogy a lakástakarékban összegyűjtött összeg jó alap lehet a hitelfelvételhez, segítségével kihasználhatjuk az évi 72 ezer forintos állami támogatást is, amely további segítséget nyújthat első saját otthonunk megvásárlásához.