Fehéroroszországban a Roszatom 2400 megawatt összteljesítményű atomerőművet épít Asztravecben. A tervek szerint az első blokkot 2019-ben, a másodikat 2020-ban adják át, és azok az országban termelt energia 30 százalékát biztosítják majd.

Az asztraveci atomerőmű két blokkja 18 milliárd kilowattóra áramot termel majd évente, és az atomerőmű belépésével az ország energetikai rendszerét tovább diverzifikálják, emellett 5 milliárd köbméter földgázt takarítanak meg – ismertette Vlagyimir Potupcsik fehérorosz energiaügyi miniszter Minszkben, a XXII. fehérorosz energetikai és ökológiai fórum plenáris ülését követően magyar újságíróknak. Jelenleg Fehéroroszország gázfogyasztása 11 milliárd köbméter. Ez is azt mutatja, hogy az atomerőmű elősegíti az ország energiabiztonságának növelését - jegyezte meg.

Az atomenergia választásánál szempont volt az is, hogy tiszta energiáról van szó, ami fontos a párizsi klímacsúcson vállalt kibocsátási érték teljesítéséhez. Az atomerőmű építése során a fővállalkozó Roszatom orosz atomenergetikai konszern jelentős megrendelést ad fehérorosz vállalatoknak, például az építési, szerelési munkák 70 százalékát helyi vállalkozások végzik. Ezzel a vállalkozások lehetőséget kapnak a fejlődésre, a későbbiekben pedig részt vehetnek külföldi atomerőmű projektek kivitelezésében is - mondta az energiaügyi miniszter.

Az asztravecihez hasonló blokkokat épít a Roszatom a paksi atomerőmű bővítésekor Magyarországon. A Roszatom nemrégiben közölte, hogy leányvállalata, a Ruszatom Szerviz az idei moszkvai Atomexpo nemzetközi fórumon történt egyeztetés alapján képzést tartott a VVER-1200-as atomerőművi blokkról az MVM-csoport mérnök irodájánál, az MVM ERBE Zrt.-nél, hogy ismertesse az új paksi blokktípus tervezési sajátosságait.

A Roszatom a szerződés értelmében két képzési modulban adja át a VVER-1200-as blokkal kapcsolatos műszaki ismereteket. Az első oktatási szakasz után egyeztetik a második modul időpontját, amelyet Szentpéterváron tartanak majd meg. 

A Ruszatom Szerviz Rt. a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern villamos energetikai divíziójának tagvállalata, amely az Oroszországon kívül működő, VVER-technológiát használó atomerőművek számára nyújt teljes körű üzemeltetési, javítási, karbantartási szolgáltatást. A Ruszatom Szerviz külföldi megrendelésállománya megközelíti az 500 millió dollárt. (MTI)

Az AtomBusiness rovat támogatója: Enersense Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja