2019. május 28. kedd, 12:10
A Digi hétfőn elindította mobil telekommunikációs szolgáltatásait a magyarországi piacon saját mobilhálózatán, amit az elmúlt négy évben jelentős tervezési, beruházási és kivitelezési folyamatok eredményeként hozott létre.

A Digi-csoport közleményében kiemelte, hogy ezzel a szolgáltató portfóliója teljessé válik, a vezetékes - kábeltelevízió, vezetékes internet, vezetékes telefon - szolgáltatások, és a műholdas televízió mellett a mobil (hang és adat) szolgáltatásokat is tartalmazni fogja.

Közölték: a Digi folyamatosan fejleszti mobilhálózatát és több ütemben bővíti lefedettségét. Eltökéltek a további beruházások iránt - jelezte Dragos Spataru, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, az Invitel Zrt. vezérigazgatója a közleményben. Hozzátette: azokra a területekre fektetnek hangsúlyt, amelyek a legfontosabbak a mobil szolgáltatásukat választó ügyfeleknek.

A tájékoztatás szerint kezdetben csak azokon a településeken lesz kereskedelmileg is hozzáférhető a szolgáltatás, ahol a beltéri lefedettség is előrehaladott állapotban van, annak ellenére, hogy a kültéri lefedettség sok településen, valamint fontosabb autópályákon és közutakon már elérhető. A cég folyamatosan frissíti a digi.hu/lefedettseg honlapon található lefedettségi térképet.

A Digi a mobiltelefon szolgáltatása indulásától sajátmárkás telefonokat tesz elérhetővé.

A szolgáltató hálózata a 4G technológiát és a 2G szabványt is használja, hogy a hangszolgáltatások esetében biztosítsa a kompatibilitást a korábbi, már használatban lévő telefonokkal. A Digi 5G szolgáltatásokat is tervez fejleszteni - közölték.

(Forrás: MTI, fotó: Jan Vasek/Pixabay)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja