A nem hagyományos programozói képzéssel foglalkozó Codecool magyar cég képviseli hazánkat a 2017. november 20–24. között megrendezésre kerülő Európai Szakképzési Héten.

„A mai digitális kor legkeresettebb szakmáinak fele még nem létezett 10 éve, ahogy ma még nem léteznek azok a szakmák sem, amik 10 év múlva a legkeresettebbek lesznek. Ez azt mutatja, hogy az életünk végéig tartó önálló tanulás képessége segít minket abban, hogy értékes és szakmailag elismert szakemberekké váljunk. A Codecool-nál megcáfoljuk azt a tévhitet, hogy csak az arra született csodagyerekek képesek megtanulni programozni, hiszen megfelelő hozzáállással, tanulni akarással és fejlődési szemlélettel bárki át tudja magát képezni. Ezért bátran biztatok mindenkit, hogy ha megrekedt a karrierje, vagy váltani szeretne, akkor merjen lépni, hiszen rengeteg lehetőség áll rendelkezésére ahhoz, hogy tanulással jobb irányba terelje életét” – mondta Beöthy Miklós, a Codecool mentora.

Az Európai Bizottság által szervezett Európai Szakképzési Hét több száz rendezvényt foglal magában szerte az Európai Unióban, amelyek célja, hogy minden korosztály számára bemutassa a szakoktatás és szakképzés, valamint a szakmai gyakorlatok előnyeit.

A „Találj rá a benned rejlő lehetőségre” mottóval futó kampány keretében a Codecool szeretné megmutatni az érdeklődőknek, hogy a szakképzés és a szakmai gyakorlat olyan okos választás, amely elősegítheti a színvonalas munkahelyek megteremtését és növekvő foglalkoztatást eredményezhet.

A Codecool egyike a különböző uniós tagállamok nagyköveteinek, akik önként jelentkeztek, hogy párbeszédet folytassanak a szakképzésről hazájukban. A Codecool-t inspiráló jellege miatt választották erre a kiemelkedő feladatra.

„Az Európai Szakképzési Hét célja, hogy az emberek elsődleges választásként – és ne másodlagos lehetőségként – gondoljanak a szakképzésre és a szakmai tréningekre ” – mondta Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért, készségekért és munkaerő-mobilitásért felelős EU-biztos.

Jyrki Katainen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, növekedésért, befektetésekért és versenyképességért felelős alelnöke hozzátette: „Azok a legversenyképesebb országok az EU-ban és a világon, akik a legtöbbet fektetnek a készségek fejlesztésébe.”

Tavaly közel 1000 rendezvényre került sor Európa szerte az Európai Szakképzési Hét keretében, amely közel 800 000 érdeklődőt ért el. A 2017-es rendezvény résztvevőinek száma a várakozások szerint még magasabb lesz.