A Magyar Bútor és Faipari Szövetség szervezésében, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum közreműködésével két szakgimnázium tanulói és pedagógusai is ott lesznek a Construmán.

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség szervezésében, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSzC) közreműködésével a budapesti Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium, valamint a Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium tanulói és pedagógusai az április 5–9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezett Construma mind az öt napján kint lesznek és testközelbe hozzák az érdeklődőknek a fával való foglalatosság igazi szépségeit. Ezzel egy időben a szakmák olimpiájának számító WordSkills verseny korábbi – és leendő – győztesei élő bemutatót tartanak a bútorkészítő szakma csúcsáról.

Minthogy a szakképzés kapcsán a képzett szakember-utánpótlásért is felelünk, a BKIK Pályaorientációján hangsúlyos az úgynevezett ösztöndíjas vagy más néven hiányszakmák menedzselése. Ezek közül az egyik az asztalos, melyből évek óta nagy a hiány, ennek orvoslására fogott össze a szakemberhiánytól sújtott Bútorszövetség, a szakemberképzést végző Budapesti Komplex Szakképzési centrum, és a képzést, illetve a munkaerő-piaci igényeket hivatalból is koordináló Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara – mondta el a KamaraOnline-nak Quitt László, a BKIK Oktatási Osztályának pályaorientációs munkatársa.

A Construmán a BKIK a Bútorszövetséggel, mint a fa-és bútoripar hazai szereplőit tömörítő ágazati szervezettel közösen szervez fórumot: a faipari szakmai napra április 6-án, csütörtökön kerül sor fél 10-től délután 2 óráig a G pavilon VIP termében. A Bútorszövetség közgyűlése után „Könnyű a mesterség annak, aki tudja” címmel kerekasztal-beszélgetést szerveznek, majd a Download Design Kids stand mutatkozik be.

A Construma részletes programja és további információk az aktuális Construma Magazinban.