2018. február 8. csütörtök, 11:57
Szlovákia, Baross-pályázat, agrárium, kkv
A Baross Alapítvány döntött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. által tavaly kiírt két pályázatról.

A mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozásokat, valamint a kis- és középvállalkozók eszközbeszerzését támogatják. Az eredményeket Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője értékelte.

A formailag helyesen leadott 1646 pályázat közül 1521 bizonyult sikeresnek - ez több mint 90 százalékos nyerési rátát jelent – írja a hirek.sk.

Ebből kis- és középvállalkozások fejlesztésére 857, mezőgazdasági célokra pedig 664 pályázó kért támogatást. A beküldött pályázatokat pontozással magyarországi és szlovákiai szakemberek bírálták el.

Az 1521 nyertes pályázat 5,408 milliárd forint (hozzávetőleg 17,5 millió euró) értékű támogatásban részesül. Ebből az összegből a mezőgazdasági vállalkozás kategóriában szereplő pályázóknak 2,636, a kis- és középvállalkozásuk fejlesztését igénylőknek 2,772 milliárd forint jutott.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja