Külföldiek továbbra sincsenek a hazai lakáspiacon, 98 százalékban magyarok a vásárolnak, akiknek az átlagéletkora 40 év felett van – derül ki az Otthon Centrum felméréséből.

Társasházi lakást és a családi házat keres az érdeklődők közel 90 százaléka. A szobák számát illetőn egyenlő arányban megosztva, a vásárlók 60 százaléka 2, illetve 3 szobás ingatlant vesz. 40 százalékuk a fővárosban, 23 százalékuk Pest megyében válik vevővé és a döntő többség (80 százalék) 30 millió forint alatti értéket szán lakóingatlanra.

Az Otthon Centrumnál érdeklődő ügyfelek a legnagyobb arányban (45,5 százalék) társasházi lakást kerestek 2017 első nyolc hónapjában, ezt követte a családi ház-vásárlási szándék (44,9 százalék). Házrészt, iker és sorházi lakást csupán 9,1 százalék százalék keresett. Az év elején végzett felméréshez képest (2016-os év és 2017. január) a családi házak iránti érdeklődés nőtt meg 6 százalékkal a sor-ikerházak, valamint tanyák rovására.

A családi házat keresők közel 1 százaléka kifejezetten tanyát szeretett volna vásárolni. Hagyományos vályog, illetve vegyes falazatú ingatlanok iránt az ingatlankeresők 5,5 százaléka érdeklődött, ami meglepő módon közel két és félszerese a könnyűszerkezetes épületek iránt érdeklődők arányának. Az arányok megegyeznek az év elejéi felmérésünk eredményeivel.

Jellemzően két-háromszobás ingatlant veszünk

A keresők legnagyobb arányban a két és három szobás ingatlan után érdeklődtek 30-30 százalékban, ezt követte a négyszobás (17 százalék) ingatlanok iránti érdeklődők aránya. Viszonylag magas, 13,5 százalékos arányban kerestek ennél nagyobb ingatlant (például olyan társasházat, amely egyben megvásárolható, villát, illetve kastélyt), míg az egy szobás lakások iránt a keresők csak 9 százaléka érdeklődött. Év elejéhez képest négy-öt százalékkal tovább fokozódott a két és három szobás ingatlanok iránti kereslet.

Leginkább a főváros és az agglomeráció kell nekünk

Az Otthon Centrumnál érdeklődők legnagyobb arányban (41 százalék) Budapesten kerestek ingatlant, a második legkeresettebb Pest megye volt (23 százalék). Jelentős érdeklődés (5 százalék) jellemezte Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is. Ezzel szemben nagyon alacsony (1 százalék alatti) volt az érdeklődés Békés, Heves, Nógrád, Vas megye ingatlanai iránt. A fővárosban egy százalékkal nőtt, míg Pest megyében két százalékkal csökkent a keresési arány, míg a többi megyében az érdeklődés továbbra is töredéke a Közép-Magyarország régióban tapasztaltnak. 

A 80 százalék legfeljebb 30 milliót szán lakóingatlanra

A kis értékű ingatlanok (1 millió Ft alatti vételár) iránt nem volt kimutatható érdeklődés. 1-5 millió Ft között volt a keresések 3,7 százaléka, ezen belül minden ötödik érdeklődő Komárom-Esztergom megyében keresett, de jelentős volt a Pest, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ingatlanok iránti érdeklődők aránya ebben az árkategóriában. 5 és 10 millió között is Pest megye volt a sláger, majdnem minden ötödik érdeklődés ide irányult, de az érdeklődők 15 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megyei ingatlanok iránt érdeklődött ebben az árkategóriában. Tavaszi közleményünkhöz képest említést érdemlő, hogy 5-10 millió közötti kategóriában a Pest megyei ingatlanok iránt 8 százalékkal csökkent az érdeklődés.

10 és 15 millió Ft között (az összes keresés 18,5 százaléka) viszont már Budapest volt a keresők célpontja. Az ebben a kategóriában történt keresések közel 30,5 százaléka irányult a fővárosra, ami azonban 10 százalékkal kevesebb, mint év elején. 15 és 20 millió között legkevésbé Nógrád, Heves és Zala megyében kerestek ingatlant, míg Budapest és Pest megye volt a két meghatározó (44 százalék és 25 százalék) az ilyen értéktartományban lakóingatlan iránt érdeklődők körében. 100 millió feletti ingatlan iránt szinte minden megyében volt kis számban érdeklődés, ebben a kategóriában nem meglepő módon 84 százalék felett fővárosi ingatlan iránt érdeklődtek.

Az idei évben az Otthon Centrumnál megjelenő ingatlan-keresések bő harmada (tavaly a keresések fele) 15 milliónál olcsóbb ingatlanra irányult, 41,6 százalék pedig 15 és 30 millió Ft között. 30-50 millió között volt a keresések 14,5 százaléka, míg 50 millió Ft felett csupán 6,5 százalékában érdeklődtek az ügyfelek.  A 15 millió forint alatti ingatlanokra irányuló keresések aránya 10 százalékkal csökkent, az ennél magasabb árkategóriájú ingatlanok iránt pedig nőtt; például a 15-30 millió forint értékhatár közé eső lakások esetében 5-6 százalékkal. 50 millió Ft felett csupán 6 százalékában érdeklődtek az ügyfelek.

Nincsenek külföldiek

Az ingatlanvásárlók 98,5 százaléka magyar állampolgár volt. A többi vásárló döntően európai állampolgár, negyede szerb vagy orosz állampolgár. Nyugat-Európából az angolok voltak a legaktívabbak (az európai vásárlók 14 százaléka), a tavalyi aktív olasz és németekkel szemben. Európai állampolgárokon túl mindössze néhány iráni, török és izraeli vásárolt lakást az Otthon Centrumnál.

Középkorúan veszünk lakást

Az OC-hoz betért ügyfelek átlagos életkora 43,6 év volt. Amíg a budapesti lakosok 44,4 éves korukban vásároltak, addig a Közép-Magyarország régión kívül 42,5 év volt az átlag életkor. Az európai (de nem magyar) állampolgárok átlagos életkora 43,7 év. A lakást bérlők átlagos életkoruk pedig 45,6 év. Amíg a budapestiek 47, addig a régión kívüliek átlag életkora 45 év volt. Az európai lakást bérlők átlagos életkora 44,5 év. A lakást bérlők és vevők közötti életkor különbség eltűnt; mindkét esetben 45 év körül mozog.